Tenisz: Nadal bajban volt, frappáns válasszal rukkolt elő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.15. 19:21
Rafael Nadal három játszmában nyert Mihail Juzsnij ellen a római salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Nadal a Simon elleni nyögvenyelős győzelme után ismét háromjátszmás csatába bonyolódott. Az első szettet 5:3-as előnyről bukta el, a másodikban pedig 2:0-ra vezetett ellene Juzsnij. Ezután azonban a spanyol sorozatban 11 játékot húzott be, és 6:0-ra is megnyerhette volna a döntő játszmát, de első mérkőzéslabdájával nem tudott élni. A saját adogatásánál már lezárta a meccset, így továbbjutott.

Nadal negyeddöntős ellenfele Andy Murray lesz, aki a Jürgen Melzer elleni 7:6, 6:4-es győzelmével ünnepelte 27. születésnapját.

A világranglista 19. helyén álló Tommy Haas több mint egy év után tudott újra top 10-es játékost megverni. Áldozata a 3. kiemelt Stanislas Wawrinka volt, aki nagyban saját magának köszönheti kiesését, hiszen 40 ki nem kényszerített hibával segítette német ellenfelét.

A hölgyeknél nincs már versenyben Marija Sarapova, akit Ana Ivanovics búcsúztatott, a Grand Slam-győztesek közül pedig búcsúzott még Samantha Stosur és Francesca Schiavone is.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (2 884 675 euró, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Nadal (spanyol, 1.)–Juzsnij (orosz, 14.) 6:7, 6:2, 6:1
Murray (brit, 7.)–J. Melzer (osztrák) 7:6, 6:4
Haas (német, 15.)–Wawrinka (svájci, 3.) 5:7, 6:2, 6:3
Dimitrov (bolgár, 12.)–Berdych (cseh, 6.) 6:7, 6:2, 6:2
Raonic (kanadai, 8.)–Tsonga (francia, 11.) 7:6, 6:4
Chardy (francia)–Dodig (horvát) 6:3, 6:2
Ferrer (spanyol, 5.)–Gulbis (lett) 6:2, 6:3
Kohlschreiber (német)–Djokovics (szerb, 2.) később

WTA-TORNA, RÓMA (2 628 800 dollár, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Lepchenko (amerikai) 6:1, 6:2
Csang Su-aj (kínai)–McHale (amerikai) 6:2, 4:6, 6:2
Suárez-Navarro (spanyol, 13.)–Halep (román, 4.) Halep feladta
Ivanovics (szerb, 11.)–Sarapova (orosz, 8.) 6:1, 6:4
Jankovics (szerb, 6.)–Pennetta (olasz, 12.) 6:2, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Schiavone (olasz) 6:4, 6:1
Errani (olasz, 10.)–Cetkovská (cseh) 6:4, 7:6
Li Na (kínai, 2.)–Stosur (ausztrál) 6:3, 6:1
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Csang Su-aj (kínai)
Suárez-Navarro (spanyol, 13.)–Ivanovics (szerb, 11.)
Jankovics (szerb, 6.)–A. Radwanska (lengyel, 3.)
Errani (olasz, 10.)–Li Na (kínai, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
16 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik