Tenisz: Roddick dühös, amiért nem engedik visszatérni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.30. 13:01
A profi tenisztől már visszavonult Andy Roddick párosban elindult volna az idei US Openen, ám ezt későn jelezte, így a szabályok értelmében nem vehet részt hazája Grand Slam-versenyén.

Andy Roddick a 2012-es US Openen játszotta az utolsó profi mérkőzését, a Juan Martín del Potrótól elszenvedett 4. fordulós vereségét követően vonult vissza. A 31 éves amerikai játékos most szeretett volna egy verseny erejéig visszatérni, a US Openen régi jó barátjával, Mardy Fishsel indult volna párosban.

Erről a tervéről azonban le kell tennie, mivel a szigorú szabályok szerint legkésőbb három hónappal a tervezett visszatérése előtt be kell jelentenie a szándékát, hogy elérhető legyen a doppingellenőrök számára. Ezt elmulasztotta megtenni az egyetlen Grand Slam-trófeáját éppen a US Openen (2003-ban, egyesben) begyűjtő korábbi amerikai ászgyáros.

„Nem kaphatok szabadkártyát a US Openre” – reagált ingerülten a rossz hírre Roddick, majd egy rövid káromkodást is eleresztett.

Szerinte a versenyszervezők lehetnének rugalmasabbak és elnézőbbek is, mivel nem gondolhatják, hogy egyetlen párosviadal miatt teljesítménynövelő szereket kezd el szedni.

Egy teniszező két módon fejezheti be profi pályafutását. Az egyik út, hogy egyszerűen nem jár több versenyre, így szépen lassan visszacsúszik a világranglistán, mígnem 12 hónap múlva már nem szerepel ranglistapont a neve mellett.

Roddick a másik lehetőséget választotta: kitöltötte a hivatalos iratokat, amelyekben a visszavonulását megerősítette, így egyből eltűnt a neve a listáról. Hivatalosan 2013. február 16-án vonult vissza.
Azért tett így, mert sok teniszező szerződésében szerepelnek olyan pontok, amelyek szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén (pl. ha top 100-as vagy top 50-es játékos lesz) plusz juttatást kapnak. Roddickot a fenti időpontban még mindig az első harmincban jegyezték a ranglistán, ő pedig nem akarta, hogy például az 51. helyezett miatta, egy már nem aktív játékos miatt járjon rosszul.

A hivatalosan is visszavonult teniszezők esetében azonban fennáll az említett bejelentési kötelezettség, így Roddicknak legkésőbb május 25-ig jeleznie kellett volna, hogy indulni akar a US Openen.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55