Tenisz: Babos könnyedén nyert az ötödik kiemelt ellen

MTI MTIMTI MTI
2015.04.28. 13:53
Babos Tímea meglepetésre könnyedén nyert az ötödik helyen kiemelt Mona Barthel ellen a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztornán, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

A világranglistán 86. magyar játékos az első játszmát 52 perc alatt nyerte meg a rangsorban 39. német riválisa ellen, majd a folytatásban 20 perc alatt, vesztett játék nélkül diadalmaskodott.

Babos – aki pályafutása eddigi mindkét mérkőzését elveszítette Barthellel szemben – a nyolcaddöntőben az észt Kaia Kanepi és a selejtezőből főtáblára jutott brazil Teliana Pereira összecsapásának győztesével találkozik.

„A meccs eleje hasonlóan alakult, mint Charlestonban – értékelt a honlapján Babos. – Kicsit izgultam is, hogy megint nem sikerült kihasználni a lehetőségeimet. Aztán beindult a szekér, az alapvonalról nagyon jól játszottam, jól ritörnöztem. Egyedül a szervám nem volt valami acélos, de nem baj.”

A magyar játékos – a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán – párosban már a legjobb nyolc között jár.

WTA-TORNA, MARRÁKES (250 000 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea–Mona Barthel (német, 5.) 6:4, 6:0

Legfrissebb hírek

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
17 órája

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
19 órája

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
20 órája

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
2026.07.23. 09:08

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09