Davis-kupa: Fucsovics nyert, 16 év után megvan a feljutás!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2015.09.20. 12:29
null
Fucsovics győzelmével megnyertük a párharcot (Fotó: Zádor Péter)
A tenisz Davis-kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának 3. fordulójában Fucsovics Márton második egyes mérkőzését is megnyerte, ezzel a magyar válogatott behozhatatlan előnyre tett szert a Bulgária elleni párharcban. Mindez feljutást ért a mieinknek a világcsoportot követő legmagasabb osztályba, az I-es csoportba.

A legjobb magyar férfi teniszező, a világranglista-234. Fucsovics ellenfele nem Dimitar Kutrovszki, hanem a balkezes Alekszandar Lazov (425.) volt a vasárnapi első egyes mérkőzésen. Az első szettben 3:2-nél Fucsovics elvette Lazov adogatását, majd kétszer is hozta a sajátját, és ezzel a játszmát.

A másodikban hiába vezetett a magyar játékos 2:0-ra, ellenfele innen egyenlített, de az újabb bréket már végig tudta vinni, pedig a bolgár szurkolók többször is sportszerűtlenül viselkedtek. A harmadik szett volt a legsimább, Fucsovics kétszer is brékelni tudott, és két óra tizenhét perc alatt hozta a meccset, amellyel eldőlt, hogy megnyertük a feljutásról döntő párharcot. Az utolsó egyesnek már nem volt tétje, Dimitar Kuzmanov végül legyőzte Borsos Gábort.

Így ünnepeltek a mieink

A mieink 1999 után térnek vissza az I-es csoportba, legutóbb 2011-ben játszottak a feljutásért, de akkor 5:0-rakikaptak Glasgow-ban az Andy Murray vezette britektől. A magyar válogatott tavaly még az euro-afrikai zóna legalján, a III-as csoportban szerepelt, és egymás után két évben is sikerült eggyel feljebb lépnie. Az I-es csoportban olyan erős csapatok is szerepelnek, mint a Rafael Nadal vezette spanyol együttes.

Kuhárszky Zoltán együttese a Davis-kupa első fordulójában, márciusban 4:1-re nyert Moldova ellen Győrben, majd júliusban 3:2-re legyőzte a bosnyákokat Siófokon, főként Fucsovics és az újonc Nagy Péter remeklése révén.

TENISZ, DAVIS-KUPA

EURO-AFRIKAI ZÓNA II-ES CSOPORT, DÖNTŐ
BULGÁRIA–MAGYARORSZÁG 2:3 (Szófia, salak)
Alekszandar Lazov–Fucsovics Márton 3:6, 4:6, 2:6
Dimitar Kuzmanov–Borsos Gábor 6:2, 6:7, 6:2

SZOMBAT
Tihomir Grozdanov, Alekszandar Lazov
–Fucsovics Márton, Gödry Levente 2:6, 7:6, 6:4, 4:6, 6:1

PÉNTEKEN
Dimitar Kuzmanov–Fucsovics Márton 3:6, 1:6, 1:6
Dimitar Kutrovszki–Nagy Péter 4:6, 0:6, 3:6

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
7 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29