Tenisz: már 10 milliárd forintnyi a Roland Garros összdíjazása

2016.04.14. 13:58
Átlagosan 14 százalékkal nőnek a Francia nemzetközi teniszbajnokság, a Roland Garros pénzdíjai.


A szervezők bejelentése szerint a győztesek a tavalyinál 200 ezer euróval (62,2 millió forint) többet, egyformán 2 millió eurót (622.2 forint) kapnak a május 22-én kezdődő és június 5-én záruló tornát követően. Az idei összdíjazás 32 017 500 euró (10 milliárd forint) lesz.

A szervezők bejelentése szerint a győztesek a tavalyinál 200 ezer euróval (62,2 millió forint) többet, egyformán 2 millió eurót (622.2 forint) kapnak a május 22-én kezdődő és június 5-én záruló tornát követően. Az idei összdíjazás 32 017 500 euró (10 milliárd forint) lesz.

Túl a legeredményesebb játékosok javadalmazásának növelésén a legjelentősebben a második és a harmadik fordulóban kieső teniszezők díjazását emelték, ők a tavalyihoz képest 20 százalékkal többet kapnak.

Guy Forget, a torna igazgatója elmondta, hogy ez a „figyelemre méltó” változtatás a pénzdíj utolsó emelése a 2013 és 2016 közötti periódusban. Hozzátette: a nyereményalap az időszak egészét tekintve „történelmi mértékben”, együttesen 70 százalékkal gyarapszik.

 

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
11 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00