Gyász: elhunyt Baranyi Szabolcs Európa-bajnok teniszező

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 16:51
null
Baranyi Szabolcs (jobbra) 72 éves volt (Fotó: NS-archív)
Hetvenkét éves korában elhunyt Baranyi Szabolcs Európa-bajnok teniszező.

 

A magyar szövetség honlapjának pénteki nekrológja emlékeztet rá, hogy a VTSK és az Újpesti Dózsa játékosa csaknem két évtizeden keresztül szerepelt a különböző hazai válogatottakban, 1969-től 1975-ig a Davis-kupa-együttesben, és tagja volt az 1976-os Király-kupa-győztes csapatnak is.

Háromszor választották meg itthon az év teniszezőjének, két alkalommal egyéniben, háromszor párosban, 17 alkalommal csapatban nyerte meg az országos bajnokságot. 1969-ben és 1972-ben győzött az Európa-bajnokságon, két alkalommal játszott nyolcaddöntőt Grand Slam-tornán.

Játékos-pályafutása után edzőként Németországban dolgozott, majd hazatérve egyike lett azon keveseknek, akik azután, hogy játszottak a Davis-kupában, kapitányként is irányították a DK-válogatottat.

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
2025.09.13. 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
2025.09.13. 16:01

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34
Ezek is érdekelhetik