Tenisz: Cibulková elhalaszthatja szombati esküvőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.04. 19:00
Ha bejut a döntőbe, akkor elhalasztja szombatra kitűzött esküvőjét Dominika Cibulková, aki hétfői győzelmét követően már a legjobb nyolc között jár a wimbledoni teniszbajnokságon.
A szlovák játékos a nyolcaddöntőben a harmadik helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskát búcsúztatta nagy csatában, meccslabdát is hárítva.


Az esküvő időpontját már jó ideje kitűzték vőlegényével, Miso Navarával, s minden elő is van készítve a pozsonyi menyegzőre, már csak az a kérdés, hogy Cibulkova ráér-e majd szombaton, amikor a női egyes döntőjét rendezik az All England Clubban.
Az esküvő időpontját már jó ideje kitűzték vőlegényével, Miso Navarával, s minden elő is van készítve a pozsonyi menyegzőre, már csak az a kérdés, hogy Cibulkova ráér-e majd szombaton, amikor a női egyes döntőjét rendezik az All England Clubban.

Cibulkova megnyerte a wimbledoni előversenyt Eastbourne-ben, s jó formája azóta is tart.
„Azért választottuk a július eleji időpontot, mert eddig soha nem ment jól a játék füvön – mondta a játékos. – Azóta azonban megváltoztak a dolgok. De nem gond, ha szükséges, el tudjuk
halasztani az esküvőt.”

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik