Tenisz: október első hetében bírálják el Sarapova fellebbezését

2016.09.13. 13:49
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) október első hetében határoz az ötszörös Grand Slam-győztes Marija Sarapova fellebbezéséről, akit a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) júniusban két évre eltiltott doppingvétség miatt.

A CAS keddi közleményében jelentette be az új időpontot. Korábban úgy hírlett, hogy a döntést szeptember 19-én teszik közzé.

A volt világelső orosz játékos azért fordult a lausanne-i testülethez, mert szerinte a vizsgálat bizonyította, hogy nem teljesítményfokozás céljából használt tiltott szert, illetve azt is, hogy tudtán kívül doppingolt.

A 29 éves Sarapova az elsők között bukott meg a decemberben tiltólistára került meldonium nevű szerrel. Doppingtesztje januárban, a melbourne-i ausztrál nemzetközi bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni.

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
4 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20