US Open: „Néhány jó évem még lehet” – Nadallal 12 éve nem történt ilyen

2016.09.05. 11:00
null
Rafael Nadal a döntő játszma rövidítésében 6:6-nál óriásit hibázott (Fotó: Reuters)
A kétszeres győztes Rafael Nadal öt játszmában kikapott a 24. kiemelt francia Lucas Pouille-tól a US Open negyedik fordulójában. A spanyol teniszezővel 2004 óta először fordult elő, hogy egy naptári éven belül egyik Grand Slam-tornán sem jutott be a legjobb nyolc közé.

A 30 esztendős kiválóság tizenkét évvel ezelőtt a Roland Garroson és Wimbledonban nem indult el, míg a US Openen a második, az Australian Openen pedig a harmadik körben búcsúzott. Az idén Melbourne-ben az első, Párizsban a harmadik forduló jelentette számára a végállomást, a füves pályás GS-versenyt pedig ismét kihagyta.

„Közel vagyok ahhoz, hogy ismét százszázalékos állapotba kerüljek, néhány jó évem még lehet. A végsőkig küzdöttem, de valami hiányzott” – mondta a meccs után Nadal, aki az ötödik játszmát brékelőnyből veszítette el.

A spanyol teniszező 4:3-nál harminc semmire vezetett, Pouille azonban fordított, és visszavette az elveszített adogatójátékát. A rövidítésben Nadal 6–3-nál három meccslabdát hárított, ám 6–6-nál óriásit hibázott, amit a francia játékos ki is használt.

„Igen, nagyot hibáztam. Jól játszottam a pontot, olyan helyzetbe kerültem, hogy egy nyerővel befejezzem a labdamenetet, de elrontottam. A probléma inkább az, hogy a döntő szett rövidítésében eljutottunk hat hatig. Már korábban meg kellett volna nyernem a mérkőzést” – tette hozzá a spanyol klasszis.

Nadal a 2014-es Roland Garros óta Grand Slam-tornán egyszer sem jutott be az elődöntőbe, viszont Marc López oldalán ebben az évben párosban aranyérmet nyert a riói olimpián.

US OPEN (46 303 400 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Edmund (brit) 6:2, 6:1, 6:4
Tsonga (francia, 9.)–Sock (amerikai, 26.) 6:3, 6:3, 6:7, 6:2
Pouille (francia, 24.)–Nadal (spanyol, 4.) 6:1, 2:6, 6:4, 3:6, 7:6
Monfils (francia, 10.)–Bagdatisz (ciprusi) 6:3, 6:2, 6:3
A HÉTFŐI PROGRAM
Thiem (osztrák, 8.)–Del Potro (argentin)
Marcsenko (ukrán)–Wawrinka (svájci, 3.)
Nisikori (japán, 6.)–Karlovic (horvát, 21.)
Dimitrov (bolgár, 22.)–Murray (brit, 2.)

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09