Tenisz: Plísková edző nélkül szerezné vissza a világelsőséget

2017.09.19. 14:04
Karolína Plísková annak ellenére szeretné visszaszerezni az elsőséget a női teniszezők világranglistáján, hogy megvált edzőjétől, David Kotyzától.

A cseh játékos tavaly decemberben kezdett együtt dolgozni Kotyzával, akinek irányításával három WTA-tornát nyert, elődöntőt játszott a Roland Garroson, míg a US Openen a negyeddöntőig menetelt. Ezzel együtt az Amerikai nemzetközi bajnokság után a spanyol Garbine Muguruza letaszította őt a világranglista éléről, ezért döntött az 50 éves szakember menesztése mellett.

„Nyilvánvalóan szükségem van új edzőre, de jelenleg nem ez az első számú dolog az életemben” – jelentette ki Plísková a tokiói viadalon. Az aktuális ranglistán negyedik cseh teniszező hozzátette, azzal foglalkozik, hogy visszaszerezze a vezető helyet spanyol riválisától, s erre érzése szerint az év végi világbajnokságig jó esélye van.

„Serena Williams szülési szabadsága miatt nagyon nyitott a mezőny, minden Grand Slam-tornát más nyert meg, mindenki számára ott az esély”
– fogalmazott a 25 éves Plísková, aki elmondása szerint a következő szezon elejéig nem nevezi meg új edzőjét.

Az évzáró, nem hivatalos WTA-világbajnokságot október 22. és 29. között rendezik Szingapúrban a legjobb nyolc női játékos részvételével.

A vb-indulást Muguruza már korábban kiharcolta.

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
13 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00