US Open: Federer ezúttal „söpört”; Nadal is a 16-ban

2017.09.03. 07:39
null
Roger Federer ezúttal simán győzött (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal mellett svájci riválisa, Roger Federer is nyert az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságának (US Open) legutóbbi játéknapján, így mindketten bejutottak a nyolcaddöntőbe.

 

A harmadik helyen kiemelt Federer nehéz napokon van túl, az első két fordulóban ugyanis egyaránt ötszettes mérkőzésre kényszerült, ilyen pedig Grand Slam-tornán először esett meg a svájci klasszissal.

A 36 esztendős Federer azonban összekapta magát a harmadik körre, ennek a spanyol Feliciano Lopez itta meg a levét – Federer a mérkőzésen csupán egyszer veszített adogatójátékot, még két óra sem kellett ahhoz, hogy Lopezt három szettben lemossa a pályáról.

Federer a negyedik körben a német Philipp Kohlschreiberrel csap össze.

Ahogy svájci riválisa, úgy a világranglistát vezető, első helyen kiemelt Rafael Nadal sem izzadt meg túlságosan. A spanyol rosszul kezdett Leonardo Mayer ellen, az első játszmát rövidítés után elveszítette, ám innentől nem volt megállás, Nadal rákapcsolt, csupán egyszer bukta el adogatását, és végül négy játszmában behúzta az összecsapást.

Nadal a negyedik fordulóban az ukrán Olekszandr Dolgopolovval találkozik.

US OPEN (50 400 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
(A TELJES KÖR EREDMÉNYEI, ÁGRAJZ SZERINT)
Nadal (spanyol, 1.)–L. Mayer (argentin) 6:7, 6:3, 6:1, 6:4
Dolgopolov (ukrán)–Troicki (szerb) 6:1, 6:0, 6:4
Goffin (belga, 9.)–Monfils (francia, 18.) 7:5, 5:1-nél Monfils feladta
Rubljov (orosz)–Dzumhur (bosnyák) 6:4, 6:4, 5:7, 6:4
Federer (svájci, 3.)–López (spanyol, 31.) 6:3, 6:3, 7:5
Kohlschreiber (német, 33.)–Millman (ausztrál) 7:5, 6:2, 6:4
Del Potro (argentin, 24.)–Bautista (spanyol, 11.) 6:3, 6:3, 6:4
Thiem (osztrák, 6.)–Mannarino (francia, 30.) 7:5, 6:3, 6:4
Querrey (amerikai, 17.)–Albot (moldovai) 4:6, 6:2, 6:4, 6:4
M. Zverev (német, 23.)–Isner (amerikai, 10.) 6:4, 6:3, 7:6
Lorenzi (olasz)–Fabbiano (olasz) 6:2, 6:4, 6:4
Anderson (dél-afrikai, 28.)–Coric (horvát) 6:4, 6:3, 6:2
Shapovalov (kanadai)–Edmund (brit) 3:6, 6:3, 6:3, 1:0-nál Edmund feladta
Carreno-Busta (spanyol, 12.)–Mahut (francia) 6:3, 6:4, 6:3
Pouille (francia, 16.)–Kukuskin (kazah) 2:6, 6:3, 6:4, 6:4
Schwartzman (argentin, 29.)–Cilic (horvát, 5.) 4:6, 7:5, 7:5, 6:4

A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Dolgopolov (ukrán)
Goffin (belga, 9.)–Rubljov (orosz)
Federer (svájci, 3.)–Kohlschreiber (német, 33.)
Del Potro (argentin, 24.)–Thiem (osztrák, 6.)
Querrey (amerikai, 17.)–M. Zverev (német, 23.)
Lorenzi (olasz)–Anderson (dél-afrikai, 28.)
Shapovalov (kanadai)–Carreno-Busta (spanyol, 12.)
Pouille (francia, 16.)–Schwartzman (argentin, 29.)

 

Legfrissebb hírek

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
3 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
Tegnap, 7:46

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59