Tenisz: a korábbi GS-döntős sírva adta fel a finálét – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 12:26
A ciprusi Markosz Bagdatisz az első játszmában 3:2-es hátránynál feladta az üzbég Denis Istomin elleni döntőt a csengtui kemény pályás férfi tenisztornán.

A 2006-os Australian Open döntőse több mint hét és fél éve vár pályafutása ötödik ATP-tornagyőzelmére, ám a szerencse ismét elpártolt mellőle, hiszen a kínai Csengtuban rendezett verseny fináléjában 25 perc után megsérült, könnyeivel küszködve a földre rogyott, és nem tudta folytatni a mérkőzést.

Az idei Australian Openen Novak Djokovicsot legyőző Denis Istomin másodszor nyert ATP-tornát, az első sikerét 2015-ben Nottingham könyvelte el.

David Goffin nyerte meg a kínai Sencsenben rendezett, 667 ezer dollár (174 millió forint) összdíjazású kemény pályás tornát, mivel a döntőben legyőzte az ukrán Alekszandr Dolgopolovot.

A 26 éves belga játékos harmadik ATP-trófeáját szerezte meg úgy, hogy az előző hat fináléját elvesztette.

Goffin a belga Davis Kupa-válogatott legjobbja, amely november végén döntőt vív a franciákkal Lille-ben, majd februárban a feljutott magyar csapattal találkozik a világcsoport nyolcaddöntőjében.

ATP 250-ES TORNA, CSENGTU (1 138 910 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Istomin (üzbég)–Bagdatisz (ciprusi) 3:2-nél Bagdatisz feladta

ATP-TORNA, SENCSEN (667 ezer dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Goffin (belga, 2.)–Dolgopolov (ukrán, 5.) 6:4, 6:7 (5-7), 6:3

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
13 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
15 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
15 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
20 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
23 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06
Ezek is érdekelhetik