Tenisz: Serena Williams az idén GS-tornákat akar nyerni

2018.03.05. 14:39
A 23-szoros Grand Slam bajnok Serena Williams idei célja az, hogy további GS-tenisztornákat nyerjen.

Edzője, Patrick Mouratoglou hétfőn úgy nyilatkozott, hogy volt világelső tanítványa számára az idei visszatérés jelenti pályafutása legnagyobb kihívását.

„Harminchat éves, tavaly gyermeket szült, tüdőembóliával küszködött, és egy éve gyakorlatilag nem versenyzett” – összegezte a francia tréner, hozzátéve, az amerikai sztár a májusi Roland Garroson már remélhetőleg csúcsformában lesz.

„Még három Grand Slam verseny következik az idén, ezek lesznek a fő céljai” – szögezte le Mouratoglou.

Williams a Fed-kupa februári fordulójában párosban már pályára lépett, szerdától Indian Wellsben, majd március második felében Miamiban játszik.

Az 1995-ben profinak állt teniszező legutóbbi hivatalos tornája a 2017-es Australian Open volt, melyet megnyert. Lánya, Alexis Olympia Ohanian szeptember 1-jén született meg, ezt követően december végén, egy abu-dzabi bemutató mérkőzésen kikapott a lett Jelena Ostapenkótól. Ezután döntött úgy, hogy az idei ausztrál bajnokságon még nem indul.

Legfrissebb hírek

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Szabalenka kereste idén a legtöbbet a női teniszezőknél

Tenisz
2025.11.13. 14:18

Videó: Serena Williams is feltűnt az idei Super Bowl félidei show-jában

Amerikai sportok
2025.02.10. 11:06

Kép: megszületett Serena Williams második gyermeke

Tenisz
2023.08.23. 10:23

MLS: Messi debütálása nézőcsúcsot hozott Amerikában

Minden más foci
2023.07.27. 11:38

Tenisz: Serena Williams inspirálta és támogatja a korábbi világelső visszatérését

Tenisz
2023.06.30. 09:04

Tenisz: Serena Williams újabb nagy bejelentést tett, második gyermekével várandós

Tenisz
2023.05.02. 07:43

Tenisz: Kvitová minden idők 10. legtöbb pénzt szerző játékosa lett

Tenisz
2023.04.03. 14:39
Ezek is érdekelhetik