Australian Open: bevezetik a rövidítést a döntő szettben

MTI MTIMTI MTI
2018.12.21. 12:13
A januári ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon bevezetik a rövidítést a döntő szettben.

A rendezők pénteki tájékoztatása szerint hosszasan egyeztettek a játékosokkal, sportvezetőkkel, kommentátorokkal, s végül arra jutottak, hogy az utolsó felvonásban 6:6-nál tíz pontig tartó tie-break zárja le a találkozót.

Mindez azt jelenti, hogy Melbourne-ben is véget érnek az esetenként hosszú órákig elhúzódó csaták, amelyek közül a rekordot az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut tartja. Ők 2010-ben Wimbledonban 11 óra és 5 percen keresztül – három napig – küzdöttek egymással, és ebből csak a mindent eldöntő ötödik, 70:68-as végeredménnyel zárult játszma 8 óra 11 percig tartott.

A wimbledoni szervezők októberben közölték, hogy a következő évtől a döntő szettben – a US Opennel ellentétben – nem 6:6-nál kerül sor a rövidítésre a férfiaknál, hanem 12:12-nél. Ezt követően az nyer, aki először eléri a hét pontot, kettő különbséggel.

A Grand Slam-tornák közül így már csak a Roland Garroson nincs rövidítés a döntő játszmában.

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
Tegnap, 9:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik