Aus. Open: Nagy élmény volt magyar oldalán játszani – Babos

KLEIN RON (MELBOURNE)KLEIN RON (MELBOURNE)
Vágólapra másolva!
2019.01.19. 10:05
Fucsovics Márton reméli, bizonyított Babos Tímeának, és szerepelhetnek még együtt vegyes párosban.

Jó hangulatú mérkőzés után vidám sajtótájékoztató: Fucsovics Márton (Tenisz Park SE) és Babos Tímea (MTK) is végig mosolyogva válaszolt az újságírók kérdéseire.Jó hangulatú mérkőzés után vidám sajtótájékoztató: Fucsovics Márton (Tenisz Park SE) és Babos Tímea (MTK) is végig mosolyogva válaszolt az újságírók kérdéseire.

A műfajban első találkozóját teljesítő Fucsovics elárulta, az elején izgult, de az első pontot követően látta, hogy Babos nevet, ettől ő is megnyugodott. Szerinte a férfi páros egészen más, mint a vegyes, a mérkőzés előtt pedig azt tanácsolták neki, ne foglalkozzon azzal, hogy éppen a férfi vagy a női ellenfele áll a hálónál.

„Viszont az elején meg kellett szoknom Csang szerváját, mert olyan lassú volt, hogy nem tudtam, hova álljak, hogyan fogadjam, állandóan belehibáztam – tette hozzá a nyíregyházi teniszező. – Bár elveszítettük a második játszmát, én végig úgy éreztem, hogy mi nyerünk a végén. Teljesen nyugodt voltam. Nagyon vártam már, hogy Timivel játszhassak, remélem, bizonyítottam neki és fog még velem párosozni.”

Utóbbit már természetesen nevetve tette hozzá, mire Babos elárulta, régóta várta már ezt a lehetőséget.

„Nagy élmény volt magyar teniszező oldalán játszani – jelentette ki a soproni játékos. – Marcival ismerjük egymás tizenöt éve, végigkövettem a pályafutását, hatalmas dolog, hogy most egy Grand Slam-torna főtábláján nyertünk. Kicsit izgultam, biztos ezért nem ment úgy az adogatójáték… De ettől függetlenül, mivel tapasztalt párosjátékos vagyok, szerintem nyugodtan mondhatom, hogy színvonalas meccs volt, kemény ellenféllel kezdtünk. Tudunk mi még ennél jobban játszani, nem kell félnünk senkitől.”

Babos a Kristina Mladenovic oldalán megnyert női páros meccsre utalva elmondta, rosszul és idegesen kezdtek, az első játszmát el kell felejteni, de aztán sokat javult a teljesítményük, és a 6:1, 6:0-s folytatásból is egyértelmű, hogy magabiztosan jutottak tovább.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
VEGYES PÁROS, 1. FORDULÓ

Csang Suaj, Peers (kínai, ausztrál)–Babos, Fucsovics (magyar) 3:6, 6:4, 7–10

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik