Davis-kupa: Piros és Kohlschreiber meccsével kezdünk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.31. 13:50
null
A mérkőzések sorrendje (Fotó: Győri Ferenc)
Piros Zsombor és Philipp Kohlschreiber mérkőzésével kezdődik meg pénteken a Németország–Magyarország párharc a tenisz Davis-kupa frankfurti selejtezőjében.

 

A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy az első egyes meccset a világranglistán 371., 19 éves Piros vívja a 32. helyen álló Kohlschreiberrel, aki 16 esztendővel idősebb nála. A második találkozón a hazaiak sztárja, a tavaly ATP-világbajnok Alexander Zverev – aki harmadik a rangsorban – lép pályára az egyéni világranglista-helyezéssel jelenleg nem rendelkező Nagy Péter ellen.

A szombati folytatásban a párosmérkőzésen Jan-Lennard Struff (51.) és Tim Pütz (350.) száll szembe Nagy Péterrel és Borsos Gáborral (552.), majd Zverev Pirossal, Kohlschreiber pedig Naggyal csap össze az ötezer férőhelyes Fraport Arenában.

Michael Kohlmann, a német válogatott kapitánya még Peter Gojowczykra (62.) számíthat, míg a túloldalon Köves Gábor dolgát nehezítette, hogy Fucsovics Márton (47.) a magyar szövetséggel fennálló vitája miatt nem vállalta a játékot, Valkusz Máté (314.) pedig mononukleózissal küzd. A távollétükben a szakvezető a hónapok óta lábsérüléssel bajlódó Balázs Attilát (258.) és az újonc Szintai Dávidot (–) nevezte a párharcra.

A Davis-kupa idei reformja nyomán a 12 selejtező győztesei részt vehetnek novemberben a 18 csapatos madridi döntőben, amelynek már biztos résztvevője az előző évben elődöntős horvát, francia, spanyol és az amerikai válogatott, valamint a szabadkártyás argentin és brit csapat.

A magyar és a német együttes 1936 óta ötször találkozott egymással, a németek 3–2-re vezetnek. A legutóbbi párharcra 1978-ban került sor Budapesten, akkor a Taróczy Balázs és Szőke Péter által alkotott magyar csapat 3–2-re megverte az NSZK-t.

TENISZ, DAVIS-KUPA
A SELEJTEZŐ MENETRENDJE
PÉNTEK, 16.00

Philipp Kohlschreiber–Piros Zsombor
Alexander Zverev–Nagy Péter

SZOMBAT, 12.00
Jan-Lennard Struff, Tim Pütz–Nagy Péter, Borsos Gábor
Alexander Zverev–Piros Zsombor
Philipp Kohlschreiber–Nagy Péter

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
7 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
17 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
23 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
Tegnap, 13:12

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38
Ezek is érdekelhetik