Fed-kupa: Babos Tímea is meghívást kapott a válogatottba

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 18:26
null
Babos ismét válogatott lehet (Fotó: AFP)
A Magyar Teniszszövetség keddi tájékoztatása szerint Juhász Gábor kapitány az MTSZ-szel a kapcsolatot korábban megszakító Babos Tímeát (65. a világranglistán), Stollár Fannyt (124.), Jani Rékát (305.), Bondár Annát (270.) és Gálfi Dalmát (325.) jelölte a Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának februárban az angliai Bathban rendezendő viadalára. Jelenleg egyénileg zajlik a játékosok felkészülése, január utolsó hetében pedig a Nemzeti Edzésközpontban tart többnapos összetartást a csapat.

Az MTSZ a híradásában kitért arra, hogy a válogatott célja a playoffkörbe való feljutás lesz február 6–9. között. Az esemény sorsolását hétfőn tartják, a három top 100-as versenyzővel – Konta Johanna 38., Heather Watson 93., Katie Boulter 99. – kiálló Nagy-Britannia, illetve Szerbia (Alekszandra Krunics, Olga Danilovics, Ivana Jorovics) együttese kiemelt lesz, így közülük az egyikkel biztosan találkoznak a magyarok, a Donna Vekiccsel (29.) felálló Horvátországot azonban biztosan elkerülik.

A többi ellenfél Törökország vagy Görögország, valamint Grúzia vagy Szlovénia lehet.

Tavaly a magyar csapat Tallinnban 2–1-re vereséget szenvedett a svédektől, majd 2–1-re verte a szlovénokat és 3–0-ra a horvátokat. A csoportdöntőnek megfelelő osztályozón azonban 2–0-ra kikapott a britektől.

Legfrissebb hírek

Australian Open: Babos Tímeát elbúcsúztatták a szervezők

Tenisz
2026.01.22. 08:39

Babos Tímea: Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok

Tenisz
2026.01.21. 15:43

Australian Open: Babosék búcsúztak az első fordulóban

Tenisz
2026.01.21. 07:03

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
2026.01.17. 10:16

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
2026.01.14. 13:05

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
2026.01.12. 07:02

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18
Ezek is érdekelhetik