Tenisz: győzelemmel kezdett párosban Stollár Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.19. 21:44
Győzelemmel kezdte meg szereplését a címvédő Stollár Fanny, a brit Heather Watsonnal az oldalán a Budapesten zajló Hungarian Ladies Open teniszversenyen. A harmadik helyen kiemelt páros két játszmában, 7:6, 6:4-re győzte le az amerikai Madison Brengle és a holland Bibiane Schoofs kettősét.

A találkozón érződött, hogy a világranglista 121. helyén álló magyar játékos csuklósérülése miatt több, mint egy hónapot kihagyott. Szerencsére az ellenfelek sem villogtak, gyakorlatilag az számított különleges dolognak, ha valamelyik páros hozni tudta a saját adogatását. Végül a rövidítésben a magyar érdekeltségű duó diadalmaskodott. A második játszma 2:4-nél viszont elúszni látszott, ám Stollár Fannyék éppen ekkor kapták el a fonalat, és sorozatban négy játékot nyerve végül két szettben harcolták ki a továbbjutást.

„Az elejét nagyon meglátszott, hogy még soha nem játszottunk együtt, elég görcsösen kezdtünk, de szerencsére amikor kellett, akkor mindig mi kerekedtünk felül. Meccsről meccsre egyre jobban össze fogunk csiszolódni” – nyilatkozta a találkozó után a magyar teniszező, aki szerdán egyesben lép majd pályára, s épp egyik mai ellenfelével, Madison Brengle-lel találkozik délután a BOK-sportcsarnokban.

HUNGARIAN LADIES OPEN, BUDAPEST (250.000 dollár)
Női páros, nyolcaddöntő:
Stollár, Watson (magyar, brit)–Brengle, Schoofs (amerikai, holland) 7:6 (7–4), 6:4

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
14 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik