Tenisz: Federer megverte a címvédőt, megvan a 101. tornagyőzelme

2019.03.31. 20:16
null
Federer negyedszer nyert Miamiban (Fotó: ATP)
A svájci Roger Federer két játszmában, 6:1, 6:4-re legyőzte a címvédő, hazai közönség előtt teniszező John Isnert a miami mestertorna döntőjében.

Federer és Isner legutóbb 2015-ben találkozott egymással, akkor az amerikai győzött. Az egymás elleni mérlegük ugyanakkor a svájcinak kedvezett, hét meccsből ötször győzött.

Vasárnap este összejött a hatodik siker is…

A világranglista 5. helyén álló Federer az első szettet imponáló magabiztossággal 6:1-re nyerte, csupán 25 perc alatt behúzva azt. Mindezt úgy, hogy amerikai ellenfelét többször ápolni is kellett kisebb combsérülése miatt. A folytatásban Isner ugyan feljavult – bár láthatóan bicegett többször is –, de újabb 37 percnyi játékot követően a svájci a második játszmát is megnyerte (6:4).

Federer pályafutása 28. Masters-címét, összességében a 101. tornáját nyerte meg – Miamiban ez volt a negyedik.

Isnernek a 2018-as győzelme után ezúttal a második hellyel kellett beérnie.

ATP 1000-ES TORNA
MIAMI (9 314 875 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Roger Federer (svájci)–John Isner (amerikai) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:35

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.24. 17:11

Tenisz: csaknem ötórás meccs után a nyolc között

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:21

Tenisz: kiesett Beviz és Kálmán is a legjobb 16 között az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 16:10

Tenisz: Beviz és Kálmán is nyolcaddöntős az az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.16. 20:58

Tenisz: Beviz és Kálmán is továbbjutott az ausztriai U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.14. 20:06

Tenisz: hétfőn kezdődik az ausztriai U18-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.09.13. 18:16