Tenisz: Fucsovics könnyed győzelemmel kezdett Barcelonában

MTI MTIMTI MTI
2019.04.22. 12:44
null
Fucsovics Márton bejutott a második fordulóba Barcelonában (Fotó: AFP/archív)
Fucsovics Márton a második fordulóba jutott a 2.7 millió euró (850 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.

 

A világranglistán 36. helyezett magyar játékos hétfőn az amerikai Denis Kudlával találkozott, aki ellen 1/1 volt a győzelmi mérlege. A 82. helyen álló ellenfél 3:3-ig tartotta a lépést Fucsoviccsal, aki ekkor elvette az adogatását, majd 48 perc elteltével kiszerválta az első szettet.

A folytatásban Kudla még kevesebb ellenállást tanúsított, egyre többet rontott, és 0:1 után már nem nyert gémet. Az összecsapás 1 óra 17 percig tartott.

„Úgy érzem, jól és koncentráltan játszottam, a tenyeresem stabil volt, egyszer sem veszítettem el az adogatásomat, és a második szettben már az első szervát is jobb százalékban ütöttem” – elemezte a meccset közösségi oldalán Fucsovics, aki szombat este az FC Barcelona elnökének a vendégeként a Camp Nou stadionban tekintette meg a Barcelona–Real Sociedad labdarúgó bajnoki mérkőzést.

A 27 éves nyíregyházi teniszezőre a 32 között az ötödik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz vár, aki erőnyerőként nem lép pályára az első körben.

ATP 500-AS TORNA, BARCELONA (2 746 455 euró, salak)
1. FORDULÓ
Fucsovics Márton–Kudla (amerikai) 6:4, 6:1
L. Mayer (argentin)–Copil (román) 6:3, 6:7 (3–7), 7:5
McDonald (amerikai)–Daniel (japán) 6:2, 6:2
Struff (német)–Dellien (bolíviai) 6:3, 6:1
Munar (spanyol)–P. Sousa (portugál) 2:6, 6:4, 6:0
Fritz (amerikai)–Opelka (amerikai) 6:3, 6:4
Verdasco (spanyol)–F. López (spanyol) 6:4, 6:3
Jarry (chilei)–Granollers (spanyol) 7:5, 4:6, 6:4
Schwartzman (argentin)–Nisioka (japán) 4:6, 6:4, 6:2
Paire (francia)–Londero (argentin) 7:5, 6:2

Legfrissebb hírek

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
13 perce

Junior Davis-kupa: győzelem a helyosztón

Utánpótlássport
2026.11.06. 19:10

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
2026.11.04. 18:14

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49