Tenisz: Bondár kétszer is továbbment, Babos kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.16. 17:52
Bondár Anna előbb a szerdán félbeszakadt mérkőzését, majd a második fordulós találkozóját is megnyerte csütörtökön, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, Babos Tímea ugyanakkor kikapott és búcsúzott a 100 ezer dollár (28.6 millió forint) összdíjazású nagyszombati salakpályás női tenisztornán.

A világranglistán 193. Bondár 6:3, 2:3-ról folytatta a hazai pályán szabadkártyás Tereza Mihaliková (387.) elleni nyitókörös találkozóját és gyorsan lezárta a meccset, miután öt játékból négyet megnyert (6:3, 6:4). Néhány óra pihenő után jóval komolyabb feladat várt rá, mivel a negyeddöntőért a negyedik helyen kiemelt szlovén Dalila Jakupoviccsal kellett megküzdenie, aki 86 hellyel áll előtte a rangsorban.

Az összecsapás első játszmáját elveszítette a 21 éves magyar teniszező, a másodikat viszont brékhátrányból megfordította, majd a mindent eldöntő felvonásban szintén hátrányból állt fel és 3:4-nél, majd 5:4-es vezetésénél is elnyerte riválisa szervajátékát, így végül 4:6, 7:5, 6:4-re diadalmaskodott.

A négy közé jutásért Bondár a paraguayi Veronica Cepedével (147.) mérkőzik majd.
Babos Tímea (128.) honfitársával ellentétben nem lesz érdekelt a pénteki játéknapon, mivel két szoros szettben 7:5, 6:4-re kikapott az ötödik helyen kiemelt német Laura Siegemundtól (105.).

ITF-TORNA, NAGYSZOMBAT (100000 dollár, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Bondár–Mihaliková (szlovák) 6:3, 6:4
NEGYEDDÖNTŐ
Bondár–Jakupovic (szlovén, 4.) 4:6, 7:5, 6:4
Siegemund (német, 5.)–Babos 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
2 órája

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
2026.02.03. 21:36

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
2026.02.03. 18:51

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2026.02.03. 12:26

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik