Tenisz: a tüntetések miatt elmarad a hongkongi női torna

MTI MTIMTI MTI
2019.09.13. 10:31
A hónapok óta tartó tüntetések miatt elmarad az októberre tervezett női kemény pályás tenisztorna Hongkongban.

Az eseményre október 7-től került volna sor, ám a rendezők pénteken közölték, a női sorozatot szervező WTA-val egyeztetve a halasztás mellett döntöttek. Egyben tudatták, hogy új időpontot próbálnak találni a versenynek, amely 2014 óta működik a jelenlegi formájában, címvédője pedig az ukrán Dajana Jasztremszka.

Hongkongban az immár harmadik hónapja tartó tömegtüntetéseket egy törvénytervezet váltotta ki, amelynek értelmében bűnügyi eljárás esetén gyanúsítottakat adhattak volna ki Kínának. Bár Carrie Lam hongkongi kormányzó múlt szerdán bejelentette a törvénytervezet visszavonását, a tiltakozók szerint ez „túl későn” jött, és már „túl kevésnek” számít.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az „egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogyan Peking egyre jobban növeli befolyását a városban, egyúttal csorbítja lakóinak szabadságjogait.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
13 órája

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
16 órája

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
17 órája

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39
Ezek is érdekelhetik