Tenisz: Kyrgiost megint a Hacsanov elleni balhéért büntették

Vágólapra másolva!
2019.09.26. 12:25
Tizenhat hétre szóló, felfüggesztett eltiltást és 25 ezer dolláros pénzbírságot kapott Nick Kyrgios, a férfi tenisz-világranglista 27. helyezettje.

Az ausztrál játékos azért bűnhődik, mert augusztusban a cincinnati tornán az orosz Karen Hacsanov elleni találkozón engedély nélkül elhagyta a pályát, káromkodott, továbbá sportszerűtlenül viselkedett ellenfelével szemben. Ezért nem sokkal később már 113 ezer dolláros pénzbüntetést kapott, ám a férfiversenyeket szervező ATP most visszaesőként újabb szankciókkal sújtotta.

Kyrgios a hónap elején, a US Open alatt egy interjúban korruptnak nevezte az ATP-t, ám később visszavonta állítását, így azért nem kapott büntetést.

A 24 éves teniszező ugyancsak csütörtökön bejelentette, hogy vállsérülés miatt nem vesz részt a következő hetekben az ázsiai tornákon, hanem otthon kúrálja magát. Az ausztrál játékos – aki botrányai mellett az idén már két viadalt is megnyert – korábban a júniusi londoni tornán kapott 17 500 dolláros büntetést, előtte pedig a májusi római versenyen balhézott a mérkőzésvezetővel, ezért leléptették.

Legfrissebb hírek

Australian Open: Shelton remek játékkal helyettesítette Djokovicsot

Tenisz
2026.01.26. 14:23

Nick Kyrgios csak párosban indul az Australian Openen

Tenisz
2026.01.09. 06:54

Szabalenka visszavágót szeretne Kyrgios ellen

Tenisz
2026.01.01. 13:59

Kyrgios két szettben felülmúlta Szabalenkát a nemek csatájában

Tenisz
2025.12.28. 19:00

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2025.12.27. 11:08

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

A nemek harca: Szabalenka összecsap Kyrgiosszal Dubaiban

Tenisz
2025.11.04. 15:30

Kyrgios ismét megsérült, kihagyja a wimbledoni tenisztornát

Tenisz
2025.06.03. 11:38
Ezek is érdekelhetik