ATP-vb: Zverev tagadja, hogy mobilozott volna meccs közben

I. SZ.I. SZ.
2019.11.14. 11:46
null
Alexander Zverev tagadja, hogy a mobilját nézegette volna (Fotó: AFP)
Alexander Zverev cáfolta, hogy a mobiltelefonját nézegette volna a londoni ATP-világbajnokság szerdai versenynapján a Sztefanosz Cicipasztól elszenvedett veresége során. Nem ez lett volna az első eset.

A tavalyi világbajnokságot megnyerő német teniszező a második szett harmadik játéka utáni pihenő során nézegetett valamit a táskájában, és a kézmozdulataiból úgy tűnt, mintha a mobiltelefonja kijelzőjét simogatta volna.

Az ATP szabályzata előírja, hogy a játékosok mérkőzés közben semmilyen elektronikus eszközt nem használhatnak.

A LONDONI ESET

Zverev a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón tagadta a telefonos vádakat.

„A mobilom az öltözőben volt, mindig ott hagyom. Nem tudom, mit láttak, biztosan nem telefon volt – szögezte le Zverev. Talán egy vizes palackot simogattam. Talán egy üres palackot.”

A német teniszező a csoportkör első fordulójában legyőzte Rafael Nadalt, majd kikapott Cicipasztól. Pénteken Danyiil Medvegyev ellen az elődöntőbe jutásért játszik.

Zverevnek nem ez volt az első mobilgyanús esete, korábban Pekingben egy hasonló pihenőnél nézegetett egy telefonnak tűnő tárgyat.

Zverev szurkolói a közösségi oldalakon azzal védték a németet, hogy egy eszközzel a vércukorszintjét ellenőrizhette, de ha ezt az állítólagos betegsége miatt engedélyezi az ATP, miért nem beszélt róla a sajtótájékoztatón?

A KORÁBBI ESET PEKINGBŐL

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
3. FORDULÓ
15.00:
Dominic Thiem (osztrák, 5.)–Matteo Berrettini (olasz, 8.) (Tv: Digi Sport1)
21.00:
Novak Djokovics (szerb, 2.)–Roger Federer (svájci, 3.) (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

A 2027-es ATP-világbajnokságot is Torinóban rendezik

Tenisz
2026.07.16. 21:23

Sinner újra megmutatta, miért a világ legjobbja, Zverev egyre veszélyesebb – a wimbledoni döntősök nyilatkozatai

Tenisz
2026.07.12. 22:25

Nézze meg a wimbledoni torna döntőjének legszebb labdameneteit! – videó

Tenisz
2026.07.12. 22:07

Sinner parádés tenisszel, szetthátrányból védte meg a címét Wimbledonban

Tenisz
2026.07.12. 21:01

Wimbledon: Zverev véget vetett a brit csodának, ő az első döntős a férfiaknál

Tenisz
2026.07.10. 17:00

Wimbledon: szettet sem veszített a kilencedik kiemelt ellen, elődöntős a szabadkártyás angol teniszező

Tenisz
2026.07.08. 18:45

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
2026.07.02. 20:12

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30