Tenisz: Babos nyert, Fucsovics meccslabdáról kapott ki

2019.11.06. 16:12
Fucsovics Márton első mérkőzésén meccslabdáról kikapott – ezzel kiesett – szerdán a 115 ezer euró (37.4 millió forint) összdíjazású pozsonyi kemény pályás challenger-tenisztornán.

Idei utolsó versenyén a világranglistán 71. játékos második kiemeltként csak a 32 között kezdte meg szereplését, ahol a fehérorosz llja Ivaska várt rá. Korábbi egyetlen találkozójukat a magyar teniszező nyerte meg 2017-ben az ausztráliai Happy Valleyben.

A második csatában Fucsovics – immár szőke hajjal – 3:3-nál elvette a 143. helyen álló ellenfele adogatását, majd egy újabb brékkel 37 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban változatos küzdelmet láthatott a közönség, majd a rövidítésben az MTK játékosa 4–3 után már csak egy labdamenetet tudott megnyerni. A döntő szett is tie-breakbe torkollott, ebben a 27 éves nyíregyházi sportoló meccslabdát hárított, majd elszalasztotta a sajátját, Ivaska pedig lezárta a mérkőzést, amely 3 óra 13 percig tartott. Fucsovics elkeseredésében még a kézfogáshoz menet összetörte az ütőjét.

Az MTK teniszezője csaknem háromhetes kényszerpihenő után tért vissza két héttel ezelőtt Bécsben, ahol gyomorbántalmak miatt feladta nyolcaddöntőjét az orosz Karen Hacsanov ellen. Hasonló okból nem indult el a múlt héten Párizsban.

Korábban Balázs Attila és Valkusz Máté egyaránt az első fordulóban búcsúzott a szlovák fővárosban, míg Piros Zsombor a selejtezőben indult, de lábsérülés miatt feladta mérkőzését.

ATP-CHALLENGER, POZSONY
2. FORDULÓ
llja Ivaska (fehérorosz)–Fucsovics Márton (2.) 3:6, 7:6 (7–5), 7:6 (9–7)

Babos Tímea győzelemmel kezdett a 100 ezer dollár (30 millió forint) összdíjazású sencseni kemény pályás nemzetközi tenisztornán.

A magyar játékos (104. a világranglistán) – aki vasárnap sorozatban harmadszor nyerte meg párosban a világbajnokságot – a WTA-évzáró után a Távol-Keleten maradt, és a verseny ötödik kiemeltjeként két játszmában, 6:1, 6:4-re múlta felül a kínai Vang Tan-nit (852.).

Babos a torna honlapja szerint a 2. fordulóban a holland Bibiane Schoofsszal (149.) találkozik.

Legfrissebb hírek

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
18 perce

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
19 órája

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39

Stollárék az első fordulóban búcsúztak párosban Rómában

Tenisz
2026.05.10. 15:33

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05

Nem jött össze a Fucsovics–Djokovics meccs Rómában

Tenisz
2026.05.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik