Tenisz: három szervezet Bardóczky Kornélt javasolta az MTSZ új szakmai elnökének

MTI MTIMTI MTI
2020.05.31. 15:45
Bardóczky Kornélt javasolja a magyar szövetség (MTSZ) szakmai elnökjelöltjének a Vidéki Tenisz, a Teniszezők a Teniszért, valamint a Tiszta Tenisz mozgalom.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény alapján a mozgalmak szombati közös egyeztetésük alapján „elhatárolódnak a szövetség korábbi, súlyos költségvetési hiányt okozó működési anomáliáitól, és azoktól, akik ebben bármilyen aktív vagy passzív szerepet vállaltak.”

Az MTSZ június 12-én tart tisztújító közgyűlést azt követően, hogy május 13-án öt elnökségi tag – Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba – lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár hétfőn emlékeztetett: a szövetség pénzügyi helyzete miatt szükséges volt egy teljes körű pénzügyi átvilágítás, amelyet februárban – Richter Attila akkori főtitkár lemondása után – rendelt el az elnökség. Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3.533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

A három mozgalomnak az MTSZ új vezetősége felé megfogalmazott követelései között szerepelt, hogy „a sportállamtitkársággal folytatott egyeztetések során helyezzék előtérbe azt a jogos sportszakmai igényt, hogy a korábbi évekkel ellentétben a sportágunkra szánt források jelentősebb része a szakmai programokra és a klubok, műhelyek támogatására legyen fordítva”.

Kérték, hogy „a Magyarországra tervezett nemzetközi teniszversenyek megrendezése kapcsán a sportdiplomáciai szempontok és az országimázs fontossága mellett a pénzügyi ráfordítás minden esetben legyen összhangban az adott verseny szakmai értékével, a saját felnőtt élsportolóink fejlődési szempontjaival, illetve a magyar utánpótlásteniszre gyakorolt hatásával. A helyszínek kiválasztása kapcsán fontos, hogy a rendezéshez szükséges beruházások döntő része maradandóan is szolgálja a magyar tenisz fejlődését."

A kommünikében megfogalmazott pontok között szerepelt továbbá, hogy a műhelytámogatások odaítélése objektív és transzparens módon, pályázati úton történjen, illetve az új szövetségi vezetés számára a vidéki tenisz felzárkóztatása kiemelt stratégia legyen.

„Alapelvként olyan elnökjelöltet, elnökségi tagokat és vezető tisztségviselőket támogatunk, akik nem voltak részesei az elmúlt évek vezetésének, döntéshozói testületeinek” – szögezték le.

„Emellett pedig: versenyzőként és/vagy szakemberként eredményesek voltak a hazai vagy a nemzetközi teniszéletben; és/vagy a gazdasági szférában, szponzorok megnyerésében eredményesen tudják képviselni a magyar teniszt; és/vagy a kormány és a sportállamtitkárság felé a szükséges érdekérvényesítés mellett tudják képviselni a sportágunkat.”

Az egyeztetésen részt vevők közös szakmai elnökjelöltként nevezték meg Bardóczky Kornél többszörös magyar bajnok, a Davis-kupa-válogatottban leghosszabb ideig – 15 éven keresztül – szereplő korábbi játékost.

A hétfős elnökségbe a vidéki tenisz képviseletében a keleti országrészből Hajnal Istvánt, a nyugati országrészből Hajba Csabát jelölték, továbbá egy-egy korábbi top 100-as női és férfi magyar játékost, Kapros Anikót és Sávolt Attilát. Egyben hangsúlyozták, hosszabb távon indokoltnak látnák az elnökség létszámának növelését hétről kilenc főre.

Az MTSZ tiszteletbeli elnöki pozícióját – amely státusz „kiválóan alkalmas a magyar tenisz nemzetközi sportdiplomáciai képviseletére is” – a mozgalmak „egy nemzetközileg is kiemelkedően sikeres egykori teniszező számára” ajánlanák fel, erre Temesvári Andreát, illetve Taróczy Balázst javasolták.

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
11 órája

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
17 órája

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39

Stollárék az első fordulóban búcsúztak párosban Rómában

Tenisz
2026.05.10. 15:33

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05
Ezek is érdekelhetik