Tenisz: családon belüli erőszak, letartóztatták a világranglista-27. játékost

MTI MTIMTI MTI
2020.05.24. 19:21
null
Nikoloz Baszilasvilit családon belüli erőszakkal vádolják (Fotó: AFP)
Nikoloz Baszilasvili grúz teniszezőt, a világranglista 27. helyezettjét családon belüli erőszak gyanúja miatt letartóztatták Tbilisziben.

 

A The Guardian című brit lap vasárnapi beszámolója szerint a 28 éves játékos csütörtökön rátámadt volt feleségére, és ennek kiskorú gyermekük is szemtanúja volt. A sportolót pénteken letartóztatták, majd vasárnap a városi bíróság 100 ezer lari (10 millió forint) óvadékot állapított meg az ügyben.

Az első bírósági tárgyalásra július 16-án kerül sor, a cselekmény legfeljebb három év börtönbüntetéssel, vagy 200 és 400 óra közötti közmunkával szankcionálható.

Baszilasvili ügyvédje közölte: ügyfele tagadja a vádat.

Grúzia legsikeresebb teniszezője 2013-ban vette feleségül Neka Dorokasvilit, és két évvel később született meg a fiuk, Lucas.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
15 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02