Tenisz: a honi szövetségben öt elnökségi tag lemondott

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2020.05.13. 21:36
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) szerda esti közleményében tudatta, a szervezet elnökségének öt tagja lemondott, így az MTSZ teljes tisztújító közgyűlés kiírását rendeli el, ennek lebonyolítási feltételeit vizsgálja a jelenlegi veszélyhelyzetben.

Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint lemondott tisztségéről Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba.

A lemondások hátterében az állhat, hogy a szövetség tartozása 3 milliárd forint felett lehet, és már a munkatársak fizetését sem tudják biztosítani.

Juhász Gábor főtitkár az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában közölte, az idevágó kormányrendelet értelmében a szövetség nem marad irányítás nélkül.

„A rendelkezés azt jelenti, hogy az elnökségi tagok lemondása érvényes, hatályos, ugyanakkor feladatukat az újabb tisztségviselő megválasztásáig, de legfeljebb 90 napig el kell látniuk. (Szűcs Lajos) elnök úr a teljes tisztújítás kiírása mellett határozott, ennek feltételeit azonban szintén a vészhelyzetre vonatkozó jogszabályok alapján – ennek az elnökségnek kell meghoznia. Ez alapján jelenleg a lemondott elnökségi tagok is úgy tekintendők, hogy feladatukat a korábbiak szerint ellátják” – fejtette ki Juhász Gábor.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
20 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Újabb tag mondott le az MTSZ elnökségi tagságáról

Tenisz
2026.07.16. 19:00

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21