Tenisz: Udvardy Panna újrakezdte a versenyzést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 20:30
Udvardy Panna az első magyar teniszező, aki a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően újrakezdte a versenyzést.

A világranglista 347. helyezettje, Udvardy Panna a közösségi oldalán adta hírül, hogy a floridai Saddlebrookban már három mérkőzést is lejátszott: hétfőn előbb 6:3, 6:4-re verte az orosz Anasztaszja Sziszojevát (845.), majd döntő rövidítésben 7:6 (6-3), 4:6, 10-6-ra az amerikai Alycia Parkst (363.). A folytatásban, kedden 6:4, 6:3-ra győzte le az amerikai Sofia Sewingot (648.), következő ellenfele pedig annak honfitársa, Jessica Livianu (721.) lesz – várhatóan magyar idő szerint este fél tizenegytől.

A mezőnyben 19 teniszező szerepel, és a salakpályás torna rendhagyó módon nem kieséses rendszerű.

„Minden nap úgymond egy külön verseny. Körmérkőzések vannak, minimum négy napot kell játszani egy héten, és így fizetnek nekünk heti ezer dollárt és a szállást. A rendezők azt mondták, hogy 16 hétre terveznek” – idézte az egészségügyi óvintézkedések miatt az Egyesült Államokban ragadt Udvardyt az ilovetennis.hu szakportál..

Hozzátette, csak két pályán zajlanak a meccsek a kellő távolságtartás miatt.

„Ráírják a nevünket a labdákra, és csak azokkal szerválhatunk, amin a mi nevünk van, a többi labdához nem érhetünk hozzá. Természetesen kézfogás sincs a végén, és a székeink is tíz méterre vannak egymástól, a cserénél pedig nem szabad közel mennünk egymáshoz” – mesélte.

A teniszszezont márciusban függesztették fel a világjárvány miatt, az ITF, az ATP és a WTA legalább július közepéig nem rendez versenyeket.

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 23:07

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31
Ezek is érdekelhetik