Tenisz: közös szálloda, rendszeres tesztelés – a US Open-rendezés részletei!

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 18:05
null
Zárt kapuk mögött, de megrendezik a US Open (Fotó: AFP)
Az Egyesült Államok Teniszszövetsége szerdán Zoomon ismertette a New York-i Grand Slam-torna tervezett szabályait, de az ATP és a WTA is megosztotta terveit a teniszidény folytatásával kapcsolatban.

 

Hosszú hetek bizonytalansága után az Egyesült Államok Teniszszövetsége (USTA) hétfőn végre eldöntötte: zárt kapuk mögött, szigorú korlátozó intézkedésekkel rendezi meg a US Opent (augusztus 31. és szeptember 13. között), a fertőzésveszély csökkentése érdekében pedig a cincinnati mester- és premiertornát (augusztus 21–28.) ebben az évben New Yorkba költözteti. Egy nappal később New York állam kormányzója jóváhagyta a terveket, így szerdán Zoomon már a részletekről beszélhetett a világ legnagyobb teniszstadionjában, az Arthur Ashe-ben helyet foglaló USTA-vezetőség – a 150 résztvevővel zajló konferencián a Nemzeti Sport is részt vehetett.

A NŐK BÁTRABBAK A FÉRFIAKNÁL

A USTA sajtótájékoztatójával egyidőben az ATP és a WTA is kiadta a tervezett versenynaptárát, ám érdekesség, hogy a férfiak csak augusztus 14-én, Washingtonban kezdenek, míg a nők már augusztus 3-án, Palermóban pályára léphetnek. Ahogyan a New York Times szakírója fogalmazott: ironikus, hogy a teniszidény éppen az Egyesült Államokban és Olaszországban, a legfertőzöttebb országok közé tartozó helyszíneken folytatódik...

Az ATP egyelőre csak a Roland Garros végéig hirdette ki a programját, a továbbiakról júliusban határoz, a WTA viszont az egész évadra bejelentette a tornáit, beleértve az ázsiai turnét és a sencseni világbajnokságot. A spanyol Marca információi szerint a pénzdíjak nézők hiányában 40 százalékkal is csökkenhetnek, ám több esemény szervezői bíznak abban, hogy limitált számban beengedhetnek szurkolókat.

Szerdán az is eldőlt, hogy augusztus 17-től az ITF-versenyeken és a challenger-kategóriájú ATP-viadalokon is újraindul az élet.

Miután az elmúlt hetekben több sztár, köztük a szerb Novak Djokovics és a spanyol Rafael Nadal is a US Open megtartása ellen érvelt, az amerikaiak egy nagy dobással indítottak: Serena Williams videóüzenetben jelentette be, hogy mindenképpen rajthoz áll a kemény pályás Grand Slam-tornán.

A US Open első női versenyigazgatója, Stacey Allaster közölte, a cincinnati és New York-i viadalok összdíjazása 60 millió dollár lesz, 6.6 millió dollárt pedig azoknak a játékosoknak különítenek el, akik a korlátozó intézkedések miatt lemaradnak az eseményekről.

A US Openen 64-ről 32-re csökkentik a párosok főtáblájának mezőnyét, elmaradnak az egyesbeli selejtezők, valamint a vegyes párosok, a juniorok, a kerekesszékesek és a legendák küzdelmei, míg a két legnagyobb stadion kivételével minden pályán egyetlen játékvezetővel, vonalbírók nélkül, a sólyomszem segítségével, csökkentett labdaszedői állománnyal rendezik meg a mérkőzéseket, hogy minimalizálják a résztvevők számát.

A USTA egészségügyi csapata azt ígéri, biztonságos körülményeket teremt a sportolóknak, akiknek alapvetően egyetlen, 512 szobás szállodában kell lakniuk, de 40 ezer dollárért (12 millió forintért) házat is bérelhetnek Manhattanen kívül – ez talán még Djokovicséknak is vonzóbbá teheti a nevezést. Korábban volt arról szó, hogy az érintetteket charterjáratokkal vinnék az Egyesült Államokba, de erről a konferencián nem beszéltek.

A játékosoknak az edzéseken és a mérkőzéseken kívül mindig szájmaszkot kell hordaniuk a teniszközpontban és a szálloda közösségi területein, illetve legfeljebb három vendéggel utazhatnak New Yorkba, feltéve, hogy a két rendelkezésre álló szobát megosztják egymással. Az öltözőket használhatják, ám ott és az étkezések során fokozottan ügyelniük kell a megfelelő távolság tartására – ebben segítségükre lesz, hogy a teljes komplexumot használhatják, ami tavaly 850 ezer rajongót szolgált ki.

A teniszezőket és stábtagjaikat rögtön az érkezésüket követően, a repülőtéren tesztelik a koronavírusra, majd minimum heti rendszerességgel megismétlik – akinek a tesztje pozitív lesz, elkülönítik, és nem folytathatja a versenyzést, ám az egészségügyi szakemberek abban bíznak, erre nem kerül majd sor.

A tervek szerint a US Open után megtartják a tavasszal elnapolt madridi és római salakos mester- és premiertornákat, aztán szeptember 27-től a májusról elhalasztott Roland Garrost.

A párizsi Grand Slam-tornán selejtezőket is szeretnének rendezni, ám egyelőre a járvány miatti korlátozásokról nem tettek bejelentést – igaz, francia lapoknak Guy Forget versenyigazgató sokatmondóan nem tudta megerősíteni, hogy a világ minden pontjáról, például Dél-Amerikából is fogadnak majd játékosokat...

Legfrissebb hírek

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
18 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik