Balázs Attila az első körben búcsúzott a US Opentől

T. D.T. D.
2020.08.31. 22:31
null
Balázs Attila első főtáblás GS-mérkőzését játszotta (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A US Open első fordulójában Balázs Attila három szettben kikapott a kazah Mihail Kukuskintól, így nem jutott be a legjobb 64 közé.

A 31 évesen élete első főtáblás Grand Slam-mérkőzését játszó Balázs a nála egy évvel idősebb és jóval több GS-tapasztalattal rendelkező kazah Kukuskinnal csapott össze a 64 közé jutásért. Mindketten kikaptak a Cincinnatiből New Yorkba hozott torna első körében augusztusban, így különösen ki lehettek éhezve a sikerre.

A magyar játékos jól kezdte a mérkőzést – olyannyira, hogy az első szettben 4:1-re is vezetett. Ezt követően viszont sokszor rontott, öt kettős hibát is ütött, míg ellenfele egyre inkább magára talált, így nem csoda, hogy Kukuskin végül hozta az első szettet.

Habár nem nyújtott világklasszis teljesítményt, érezhető volt, hogy Kukuskin innentől nagyjából kézben tartja a mérkőzést – még akkor is, ha a második szettben 5:3-ra is vezetett a magyar teniszező. Azonban hiába az előny, nem tudta befejezni a játszmát a magyar játékos, s hiába vezetett még a harmadik szettben is, összességében sok hibával (44 ki nem kényszerített rontás, 9 kettős hiba) játszott, így nem szorongatta meg igazán a legjobb 64 közé jutó Kukuskint.

TENISZ
US OPEN, NEW YORK

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Mihail Kukuskin (kazah)–Balázs Attila 6:4, 7:5, 6:4

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09