US Open: halálos fenyegetéseket kap a vonalbíró – Djokovics megvédte

K. R.K. R.
2020.09.08. 16:54
null
Djokovics megvédte a sokat támadott vonalbírót (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics ismét megszólalt a vasárnapi leléptetésével kapcsolatban, ám most nem közleményben sajnálkozott, hanem – nagyon helyesen – kért: azt szeretné, ha rajongói nem sértegetnék és fenyegetnék tovább a labdával torkon talált vonalbírót, mert a hölgy nem tett semmi rosszat.

Az egyik szerb bulvárlap írta meg először – az Egyesült Államok Teniszszövetségének határozott kérése ellenére –, mi a neve annak a vonalbírónak, akit a világelső szerb véletlenül eltalált a US Open nyolcaddöntőjében, amelynek következményeként a 17-szeres Grand Slam-bajnok nem folytathatta a versenyt. Eleinte a nőt az Instagram-oldalán „csak” azzal vádolták, hogy színészkedett, mert így akart a középpontba kerülni, és nem is fájhatott annyira a torka, hiszen Djokovics alig ütötte meg a labdát. Később egészen az első Instagram-bejegyzéséig, 2011 szeptemberéig minden képe alá írtak valami sértőt, betegnek és alkoholistának nevezték, illetve azt állították: ilyen gyakori borfogyasztás mellett nem csoda, hogy hamar összeesett.

Djokovics csalódott, de bocsánatot kért
McEnroe: Innentől Djokovics lesz a rosszfiú
Djokovics sorstársai – leléptetett teniszezők
Ugrott Djokovics pénzdíja és még meg is büntették

Idővel aztán bedurvultak a kommentelők, az egyikük azt írta a vonalbírónak, hogy ne aggódjon, hamarosan csatlakozik a fiához – brit lapok beszámolói szerint a fia 2008-ban, 25 évesen hunyt el egy kerékpárbalesetben. A hozzászólások színvonaláról annyit, hogy sokan fogadták nagy örömmel ezt a kijelentést…

Djokovics a Twitteren megköszönte a rengeteg pozitív üzenetet, amit kapott a leléptetése óta, de emlékeztette követőit arra, hogy a vonalbírónak – a nevét természetesen ő sem osztotta meg – ugyanúgy szüksége van a támogatásra, mert nem tett semmi rosszat. Arra kérte a szurkolóit, hogy legyenek különösen együttérzők és gondoskodók a vonalbíróval, aki amerikai sajtóhírek szerint a szállodai szobájában tartózkodik, fizikailag nincs problémája, ám lelkileg nagyon megviselték a történtek, orvosi kezelés alatt áll.

Nem ez az első eset, hogy egy US Openen dolgozó játékvezetőnek meggyűlik a baja az elvakult rajongókkal. A 2018-as női döntő székbírója, Carlos Ramos csak rendőri segítséggel hagyhatta el a szállodáját és az országot, miután Serena Williamst – a szabályoknak megfelelően – megbüntette az edzői segítségért, majd a reklamálásért. A világ egyik legjobb játékvezetője heteken keresztül kapott halálos fenyegetéseket, egy évvel később pedig biztonsági okokból nem vezethette Serena és Venus Williams mérkőzéseit New Yorkban.

AMIÉRT KIZÁRTÁK DJOKOVICSOT A US OPENRŐL


Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09