Roland Garros: az éjszakázó Nadal nem érti a program kialakítását

2020.10.07. 14:58
null
Nadal kérdőre vonta a szervezőket (Fotó: AFP)
Miután éjjel 1 óra 26 perckor, hideg, szeles időben fejezte be negyeddöntős mérkőzését Rafael Nadal a francia nemzetközi teniszbajnokságon, kérdőre vonta a szervezőket, hogy kedden miért öt meccset írtak ki ugyanarra a pályára.

A 12-szeres párizsi bajnok spanyol játékos találkozója az utolsó volt a fő stadionban, és mire sorra került – jóval 22 óra után – 13 fokot mutatott a hőmérő, a szél pedig hordta a salakot, mivel a létesítmény csukható tetőszerkezete végig nyitva maradt.

„Az időjárás… Túl hideg van a teniszhez. Tudom, hogy a futballisták állandóan így játszanak, de ők mindig mozognak, míg mi megállunk a labdamenetek között és ott van a térfélcsere is” – mondta Nadal, miután három szettben legyőzte az olaszok tinédzser tehetségét, Jannik Sinnert.

A meccsük azután kezdődhetett csak el, hogy egy elhalasztott női találkozót követően Nadia Podoroska és Elina Szvitolina lejátszotta a maga negyeddöntőjét, majd jött Diego Schwartzman és Dominic Thiem több mint ötórás csatája, végül egy újabb női negyeddöntő Iga Swiatek és Martina Trevisan között. Nadal és Sinner 22.36 órakor kezdett.

„Egyáltalán nem értem, miért kellett öt meccset kiírni a Chatrier-ra. Kockázatos volt. Már amikor megláttam a beosztást, tudtam, hogy van esély a hosszú mérkőzésekre. És aztán meg is történt. Nem túl szerencsés” – vélekedett a spanyol salakkirály, aki hozzátette: ezzel együtt megpróbált türelmes és pozitív maradni, elfogadni a történéseket.

Az idei Roland Garrost a koronavírus-járvány miatt halasztották május-júniusról mostanra.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
4 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
19 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20