Tenisz: az első fordulóban véget ért Balázs Attila bécsi kalandja

Vágólapra másolva!
2020.10.27. 16:54
null
Balázs számára a főtáblás győzelem nem jött össze... (Fotó: AFP)
A világranglista 88. helyén álló Balázs Attila 87 perc alatt két szettben kikapott az 1.55 millió euró összdíjazású kemény pályás bécsi férfi tenisztorna első fordulójában a világranglistán a 31. pozíciót elfoglaló lengyel Hubert Hurkacztól.

A selejtezőből főtáblára került 32 éves Balázs számára nem indult jól a 23 esztendős lengyel elleni mérkőzés, mert rögtön az első adogatójátékát elvesztette, s ez elegendő is volt Hurkacznak, hogy 31 perc alatt 6:3-ra megnyerje az első játszmát.

A folytatás is hasonlóan kezdődött, mert Balázs ismét elvesztette az első szervajátékát, ám a lengyel 2:1-es vezetésénél ő is elvette ellenfele adogatójátékát – fájdalom, Hurkacz rögtön visszabrékelt. A magyar teniszező azonban riválisa 4:2-es vezetésénél sorozatban három játékot nyerve 5:4-re fordított, de a lendülete ekkor alábbhagyott, és végül Hurkacz 7:5-re megnyerte a közel egy óráig tartó második szettet, s vele az 1 óra 27 percig tartó meccset is.

„Nagyon küzdöttem, de ma Hubert Hurkacz jobb volt nálam. Nehezítette a dolgomat, hogy a meccs során nagyon erős talpfájással küzdöttem. A párizsi ATP-versenyt is kellett emiatt mondanom. A regenerálódásé lesz most a főszerep, utána pedig nincsen megállás, folytatni fogom a kőkemény edzést és azon dolgozom, hogy jövőre még jobban szerepeljek!” – írta közösségi oldalán Balázs Attila az elvesztett mérkőzés után.

Balázs találkozója előtt egy összecsapás ért véget a tornán, ezen a világranglistán 20. helyen álló bolgár Grigor Dimitrov két játszmában győzte le a 18. helyen rangsorolt orosz Karen Hacsanovot.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (1 550 950 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Hurkacz (lengyel)–Balázs Attila 6:3, 7:5
Dimitrov (bolgár)–Hacsanov (orosz) 7:6 (8–6), 6:3

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
13 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
14 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik