Tenisz: Murray szabadkártyát kapott az Australian Openre

2020.12.27. 16:04
null
Andy Murray szabadkártyásként vehet részt az Australian Openen (Fotó: AFP, archív)
Szabadkártyát kapott a február 8-án rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokságra Andy Murray, a britek korábbi világelsője.

 

„Tárt karokkal várjuk vissza Andyt” – mondta vasárnap Craig Tiley versenyigazgató, hozzátéve, az Australian Openen ötször döntős játékos visszatérése a 2021-es viadal egyik legkiemelkedőbb eseménye lesz.

Murray a 2019-es verseny első fordulójában elszenvedett vereségét követően jelentette be, hogy vélhetőleg az volt az utolsó profi meccse, mert krónikus csípőfájdalmai nem teszik lehetővé, hogy játsszon. Azt követően megműtötték, majd hónapokkal később vissza tudott térni, sőt Antwerpenben tornát is nyert. Az idén csípőfájdalmai miatt ismét nagy nehézségekkel küzdött, a US Openen a második, a Roland Garroson pedig az első fordulóban búcsúzott.

A kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Grand Slam-tornagyőztes teniszező – aki a 122. helyen áll a világranglistán – az évet a vasárnap rajtoló Delray Beach-i tornán kezdi, amelyen szintén szabadkártyával indul majd.

Az ausztrál nyílt bajnokság a koronavírus-járvány miatt az eredetileg tervezetthez képest három hetet csúszik, a selejtezőjére pedig január 10. és 13. között Dohában kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
8 órája

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52