Tenisz: Sütő Csilla a szövetség új főtitkára

MTI/B. L.MTI/B. L.
2020.12.16. 12:35
null
A nyolc pályázatból az elnökség tagjai egyhangúlag döntöttek Sütő Csilla mellett (Fotó: huntennis.hu)
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) elnöksége Sütő Csillát nevezte ki az MTSZ főtitkárának.

 

A szövetség honlapja szerint a pozícióra nyolc pályázat érkezett és az elnökség tagjai ezek közül egyhangúlag Sütő Csilláét választották ki. Az MTSZ történetének első női főtitkára január elsejétől kezdi meg munkáját.

A weboldal emlékeztet rá, hogy Sütő Csilla korábban hét éven át dolgozott az MTK Budapestnél, többek között sportszolgáltatási igazgatóként, illetve a kiemelkedő tehetségek sportkarrierjét segítő Brüll Alfréd Akadémia igazgatójaként.

„Az MTSZ vezetése ezúton is köszöni a december 31-ével leköszönő főtitkár, Juhász Gábor február óta tartó munkáját, amellyel a szövetség elnökségét segítette egy rendkívül kritikus időszakban, illetve mindazt, amit az elmúlt évtizedekben a magyar teniszsportágért tett” – írta a honlap.

A női válogatott szövetségi kapitánya Richter Attila távozása után vette át a főtitkári feladatokat, aki ellen a szövetség feljelentést tett.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
10 órája

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52