Aus. Open: a kiesett francia szerint „a verseny egy hulladék”

Vágólapra másolva!
2021.02.08. 17:45
null
Paire kiakadt a kettős mércén (Fotó: AFP)
Élesen bírálta az ausztrál nyílt teniszbajnokság szervezőit a karanténszabályok miatt Benoit Paire, aki hétfőn az első fordulóban kiesett – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

A 25. helyen kiemelt francia egyike volt annak a 72 játékosnak, aki balszerencséjére olyan repülőgéppel érkezett meg Melbourne-be, amelyen koronavírus-fertőzött is utazott, így két hetet teljes karanténban kellett töltenie, és a mezőny nagy részével ellentétben edzeni sem hagyhatta el a szobáját. Közben az adelaide-i felvezető gálára érkező sztárok – köztük Novak Djokovics vagy Rafael Nadal – annak ellenére edzhettek napi öt órát, hogy a gépükön ugyancsak volt pozitív teszt, de ott a rendezők vérmintákat vettek, és annak ismeretében nem kötelezték a játékosokat karanténra.

„Ez az egész egy sz.r, szégyen, ami itt történt. Elégedett vagyok a formámmal, de ez a verseny egy hulladék” – dühöngött a világranglista 29. helyezettje, akit a fehérorosz Jegor Geraszimov búcsúztatott négy szettben.

„A szabályok mindenkire vonatkoznak, nem értem a kivételezést. Ha néhány tréninggel több lett volna ma a lábamban, akkor nyertem volna” – tette hozzá. A 31 éves Paire azt is kifejtette, hogy szerinte miért ragaszkodtak a szervezők az Australian Open lebonyolításához.

„Csak a pénzről szól az egész, a rendezőket nagy veszteség érte volna, ha lemondják a tornát. Én is pénzért játszom, de ha ekkora áldozattal jár, és ennyire félremennek a dolgok, akkor le kell állítani az egészet” – jelentette ki.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik