Aus. Open: Nincs mit szépíteni, ezt nagyon elszúrtam – Babos Tímea

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 03:57
null
Babos Tímea csalódottan nyilatkozott a vereség után (Fotó: AFP)
Nagy akarásnak nyögés lett a vége, véli Babos Tímea, aki annyira vágyott a továbbjutásra, hogy mereven játszott, lassú volt a lábmunkája.

Érthetően csalódottan nyilatkozott a Nemzeti Sportnak Babos Tímea nem sokkal azután, hogy két játszmában kikapott az orosz Anasztaszija Potapovától az Australian Open második fordulójában.

„Nagyon sajnálom ezt a vereséget. Nincs mit szépíteni, ezt nagyon-nagyon elszúrtam– jelentette ki Babos.– Küzdöttem, akartam, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Annyira vágytam erre a győzelemre, hogy rettentően mereven játszottam, lassú volt a lábam. Szomorú vagyok, mert még így is lett volna esélyem a második szettben, de nem teljesítettem elég jól.”

A 27 éves játékos kérdésünkre elárulta, valószínűleg azért volt ennyire görcsös, mert úgy érezte, nagy lehetőséghez jutott, képes legyőzni orosz riválisát, hiszen jól játszott a legutóbbi mérkőzéseken. A második szettben látott fordulatról azt mondta, 3:1 után kicsit pechesen ment el a játék, a hajrában pedig nem volt olyan pillanat, amikor nyugodtan teniszezhetett volna:

„A lábmunka, ami az előző meccseken nagyon jó volt, most a görcsösség miatt borzasztó volt – lassan mozogtam.”

Az MTK teniszezője azt azért hozzátette, hogy az elmúlt heteket pozitívan értékeli, és továbbra is lépésről lépésre halad előre. Ha felfér a jövő heti, melbourne-i WTA-torna főtáblájára, akkor azon lép pályára, ha nem, akkor hazatér és készül a lyoni viadalra – párosban a francia Kristina Mladenovic visszalépése miatt nem indult címvédőként az év első Grand Slam-tornáján.

AUSTRALIAN OPEN, Melbourne (kemény pálya, 80 000 000 ausztrál dollár összdíjazás) Tv: Eurosport, Eurosport2
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ

Anasztaszija Potapova (orosz)–Babos Tímea 6:2, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
16 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
22 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
23 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36
Ezek is érdekelhetik