Tenisz: hét év után újra WTA-torna a Római Teniszakadémián

K. T. I.K. T. I.
2021.02.09. 14:23
null
Szávay Ágnes korábban kétszer is megnyerte a tornát (Fotó: Szabó Miklós)
Hét év után idén visszatér Budapestre a 2014 óta Bukarestben rendezett salakpályás női tenisztorna – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

Márky Jenő jogtulajdonos kedden az MTI-nek elmondta, minden akadály elhárult az elől, hogy az általa vezetett Római Teniszakadémián folytatódjon a Hungarian Grand Prix.

A viadal 1996-tól 2013-ig zajlott a Római-parton, 2009-ben és 2010-ben Szávay Ágnes emelhette magasba a trófeát, legutóbb pedig a már kétszeres Grand Slam-bajnok román Simona Halep diadalmaskodott.

"Bár az elején sokkal egyszerűbbnek tűnt, hogy ez a torna visszaköltözzön Bukarestből Budapestre, végül két évig kellett küzdenem azért, hogy sikerüljön. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben a nehéz időszakban bíztak a versenyben és bennem, továbbá támogatták a közös törekvéseinket. Óriási sportdiplomáciai sikernek tartom, hogy a megállapodásnak köszönhetően Magyarország továbbra is ott van a profi tenisz térképén, és Wimbledon után, valamint a tokiói olimpia előtt Budapest egy világszínvonalú eseményen láthatja vendégül a teniszelitet" – idézte az MTI Márky Jenőt.

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
19 órája

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
22 órája

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 13:28

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09
Ezek is érdekelhetik