Tenisz: Ha kifogyott, majd veszek benzint, itt úgysem drága – Fucsovics

2021.03.17. 20:34
null
Tankolásra kész (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Fucsovics Márton 1 óra 49 perc alatt három játszmában legyőzte a szerb Dusan Lajovicsot a Dubaiban zajló ATP 500-as kemény pályás tenisztorna nyolcaddöntőjében és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a torna második kiemeltje, az orosz Andrej Rubljov lesz az ellenfele. A magyar éljátékos a sorozatban negyedik megnyert háromjátszmás meccse után sem érzi, hogy fáradna, és jókedvűen nyilatkozott lapunknak a sikerrel megvívott mérkőzés után.

„Úgy gondolom, hogy az első játszmában Lajovicsot még frusztrálta, hogy legyőztem Dohában. A második szettől folyamatosan javult fel a teljesítménye, és a végére nagyon jó kis meccs kerekedett belőle. Talán kicsit magabiztosabb voltam, jobban játszottam fogadóként, s a döntő játszmában kevesebb ki nem kényszerített hibát ütöttem. Jó állapotban vagyok fizikailag, azt érzem, nem fulladok ki a találkozók végére, de azért minden nap jólesik a pihenés. Nagyon jó mérkőzést várok Rubljov ellen, megpróbálok új dolgokat kitalálni a csapatommal, hogy megtörjük a magabiztosságát. Hogy maradt-e benzin a tankban? Meglátom. Ha nem, akkor veszek, itt nem olyan drága…” – írta a Nemzeti Sportnak Fucsovics.

A folytatásban a második kiemelt Andrej Rubljov lesz Fucsovics ellenfele, az orosz versenyző ellen két héttel ezelőtt, Rotterdamban döntőt játszott, és a múlt héten Dohában, a 3. fordulóban is vele találkozott volna, ha nem lép vissza hátsérülése miatt.

Fucsovics ezzel a sikerével a jövő héten már biztosan az első 40 között szerepel a világranglistán.

ATP 500-AS TORNA, DUBAI (kemény pálya, 1 897 805 dollár)
NYOLCADDÖNTŐ

Fucsovics–Lajovics (szerb, 11.) 6:1, 4:6, 6:4

A találkozóról és a torna mai eredményeiről bővebben itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
19 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31