Tenisz: Sinner az első döntős a férfiaknál Miamiban

2021.04.02. 22:18
null
Jannik Sinner az első férfi döntős Miamiban (Fotó: Getty Images)
A 19 éves Jannik Sinner bejutott pénteken a Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna 4.3 millió dollár (1.3 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyének döntőjébe.

 

A 21. helyen kiemelt olasz játékos a hetedikként rangsorolt Roberto Bautistát győzte le az elődöntőben 2 óra 31 perc alatt, szetthátrányból fordítva.

A spanyol teniszező – aki az előző körben az első helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet búcsúztatta – az első játszmát még 7:5-re hozta, a folytatásban viszont Sinner már komolyabb ellenállást fejtett ki, a második szettben 5:4-nél elvette riválisa adogatását, és egyenlített.

A döntő játszmában előbb Bautista, majd Sinner brékelt, és ismét 4:4-ig haladtak fej fej mellett a felek, aztán az olasz játékos lemásolta azt, amit a második szettben véghez vitt, újfent 5:4-nél vette el a spanyol adogatását, és ismét 6:4-re diadalmaskodott, ezzel a meccset is megnyerte.

Sinner döntős ellenfele a negyedik kiemelt orosz Andrej Rubljov és a 26. helyen rangsorolt lengyel Hubert Hurkacz összecsapásának győztese lesz.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (4 299 205 dollár)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Jannik Sinner (olasz, 21.)–Roberto Bautista (spanyol, 7.) 5:7, 6:4, 6:4
Később
01.00: Andrej Rubljov (orosz)–Hubert Hurkacz (lengyel)

Legfrissebb hírek

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
Tegnap, 14:20

Djokovics tizenegy év után ismét indul a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.09.16. 20:35

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

A világelső Jannik Sinner kihagyja a US Opent

Tenisz
2026.08.21. 16:41

Labdarúgásban két góllal debütált a korábbi klasszis teniszező

Spanyol labdarúgás
2026.08.17. 07:29

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53