Tenisz: ismét félbeszakadt Jani Réka meccse Belgrádban

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.20. 15:56
null
Még mindig nincs vége Jani Réka meccsének (Fotó: Dömötör Csaba)
Eső miatt ismét szünet van a selejtezőből érkező Jani Réka nyolcaddöntőjében a 235 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású belgrádi női salakpályás tenisztornán – közölte az MTI.

 

A világranglistán 220. játékos a nyitókörben a cseh Tereza Martincovát (94.) búcsúztatta, majd szerdán az orosz Ana Kalinszkajával (111.) találkozott, ám – ahogyan arról beszámoltunk – a meccs 2:0-s magyar vezetésnél eső miatt félbeszakadt.

A csütörtöki folytatásban hét gém után már öt bréknél jártak a játékosok, 3:4-nél a 29 éves magyar ápolást kért a combjára. Ezután már csak egy játékot tudott hozni a nyitó szettben, amelyet egy óra alatt elveszített. A második szettben Jani türelmes játékkal 3:0-ra, majd 5:1-re elhúzott – közben Kalinszkaja dühében összetörte és eldobta az ütőjét –, majd kiegyenlített úgy, hogy a második felvonásban adogatóként csupán egy pontot bukott.

Ezután újra csapadékosra fordult az időjárás a szerb fővárosban, a játékosok az öltözőbe vonultak, a pályákat pedig letakarták a szervezők.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik