Tenisz: ismét ITF-tornát nyert Udvardy Panna

2021.05.24. 13:56
null
Udvardy Panna az elmúlt három ITF 25-ös döntőjéből csupán egyet veszített el (Fotó: Hungarian Tennis/Facebook)
Szetthátrányból, 6:7, 6:4, 6:3-ra győzte le a második helyen kiemelt amerikai Jamie Loeböt Udvardy Panna a pelhalmi salakpályás ITF-torna döntőjében. A magyar teniszezőnő így már tizenegy mérkőzés óta veretlen.

 

Udvardy a legjobb 64 között az amerikai Kennedy Shaffert (6:0, 6:3), a legjobb 32 közt az első helyen kiemelt kínai Jua-Jung Lut (6:1, 6:4), a nyolcaddöntőben az amerikai Hanna Changot (6:1, 6:3), míg a negyeddöntőben a kolumbiai Emiliana Arangót (6:1, 6:4) búcsúztatta. Az elődöntőben az amerikai Sophie Chang ellen 6:3-ra megnyerte az első szettet, majd a másodikban 4:0-s vezetésnél az ellenfele feladta a mérkőzést, így bejutott a döntőbe.

A fináléban aztán a második helyen kiemelt amerikai Jamie Loeb ellen igaz először veszített szettet – az első játszmát rövidítésben 7:5-re a WTA-világranglista 240. helyezettje nyerte – azonban a 6:4-es egyenlítés után a döntő játszmában 6:3-ra nyert a magyar teniszezőnő. Udvardy Panna így a 285. helyre lépett elő a WTA-világranglistán.

Ahogy arról korábban beszámoltunk ebben a hónapban nem ez volt az első sikere a magyar teniszezőnőnek, hiszen május 10-én a román Irina Fetecau legyőzésével megnyerte a floridai salakpályás ITF-tornát is. Legutóbb a brazil Beatriz Haddad Maia ellen szenvedett vereséget a cordóbai ITF 25-ös verseny döntőjében.

Legfrissebb hírek

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Marozsán visszavághat Zhengnek, Fucsovics spanyol ellenféllel kezd a US Openen

Tenisz
2026.08.27. 20:45

Udvardy Panna búcsúzott a monterreyi tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
2026.08.27. 07:40

Udvardy Panna nyolcaddöntős a monterreyi tenisztornán, Bondár Anna kiesett

Tenisz
2026.08.26. 06:45

Bondár főtáblára jutott, Udvardy kiesett Monterreyben

Tenisz
2026.08.24. 06:48

Bondár Anna megelőzte Udvardy Pannát a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.17. 10:30

Fucsovics feladta, Udvardy és Bondár kikapott Cincinnatiben

Tenisz
2026.08.14. 19:00