Tenisz: Jani Réka a nyolc között Belgrádban; Babosék kikaptak

2021.05.21. 12:48
null
Jani Réka a nyolc közé jutott Belgrádban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Jani Réka bejutott a negyeddöntőbe a 235 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású belgrádi női salakpályás tenisztornán, míg Babos Tímea és az orosz Vera Zvonarjova kettőse kikapott a párosverseny elődöntőjében – írja az MTI.

 

A világranglistán 220. Jani Réka még szerdán kezdte el az Anna Kalinszkaja (111.) elleni mérkőzését, amely azonban kétszer is félbeszakadt az eső miatt, így csak péntek délelőtt sikerült befejezni.

A 29 éves játékos szempontjából 4:6, 6:1-ről folytatódott ezúttal a küzdelem, és miután az orosz sokat hibázott, a magyar teniszező pedig ezt jól használta ki, 39 perc játék után véget is ért a találkozó. Jani következő ellenfele a kanadai Leylah Annie Fernandezt (69.) három szettben legyőző bolgár Viktorija Tomova (123.) lesz.

A második helyen kiemelt Babos Tímea, Vera Zvonarjova duó a negyedikként rangsorolt Alekszandra Krunics, Nina Sztojanovics szerb kettőstől szenvedett vereséget pénteken 1 óra 27 perc alatt. Babosék a második szettben 4:1-re vezettek, de aztán sorozatban öt játékot veszítettek.

WTA 250-ES TORNA, BELGRÁD (235 238 dollár, salakpálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Jani Réka–Anna Kalinszkaja (orosz) 4:6, 6:1, 6:3

PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Alekszandra Krunics, Nina Sztojanovics (szerb, 4.)–Babos Tímea, Vera Zvonarjova (magyar, orosz, 2.) 6:2, 6:4

(MTI)

Legfrissebb hírek

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
12 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
Tegnap, 7:46

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59