Tenisz: Thiem csuklósérülés miatt nem indul Wimbledonban

2021.06.24. 19:12
null
Dominic Thiem nem vesz részt az idei wimbledoni bajnokságon (Fotó: Getty Images)
A világranglistán ötödik helyezett osztrák Dominic Thiem sérülés miatt nem indul a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokságon.

Az osztrák játékos ezen a héten a Mallorcán zajló füves pályás tornán szerepelt, ahol kedden csuklósérülése miatt az első játszmában (5:2-es előnyénél) feladni kényszerült a francia Adrian Mannarino elleni nyolcaddöntőjét.

Thiem csütörtökön a közösségi oldalán arról számolt be, hogy az orvosi vizsgálatok olyan mértékű sérülést állapítottak meg, amely több hétig távol tartja a pályáktól. Hozzátette, öt hétig rögzítősínt kell viselnie, és csak azt követően kezdheti el a rehabilitációs munkát.

Az amerikai nyílt bajnokság 27 éves címvédője – aki szakmai okokra hivatkozva már korábban lemondta a tokiói olimpián való részvételt – kiemelte, Wimbledon után nem lehet ott Hamburgban és Gstaadban sem, amit nagyon sajnál, mert számára ezek „rendkívül fontos” tornák.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
6 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
16 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
Tegnap, 8:07

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00