Wimbledon: elveszítette az első játszmát, de így is simán nyert Djokovics

SZ. R.SZ. R.
2021.06.28. 16:56
null
Sima győzelemmel kezdett Novak Djokovics a wimbledoni tenisztornán (Fotó: AFP)
Csak az első szettben izzadt meg (el is veszítette), de utána könnyed játékkal jutott be a füves pályás wimbledoni tenisztorna második fordulójába Novak Djokovics, aki négy játszmában, 4:6, 6:1, 6:2, 6:2 arányban legyőzte a brit Jack Drapert.

A szerb teniszező nagyon magabiztos adogatójátékkal kezdett, ám a második saját kezdését elbukta, így hamar brékelőnybe került 19 esztendős ellenfele. A világranglista 253. helyén rangsorolt Draper hat bréklabdát is hárított ezután, ami kellett ahhoz, hogy 6:4-re megnyerje az első szettet.

A második felvonásban aztán Djokovics mindössze három adogatópontot veszített, kétszer brékelt, így 6:1-es eredménnyel egyenlített. A harmadik játszma hasonlóan simán alakult: a szerb 1:1-nél és 4:2-nél is elvette ellenfele adogatását, így 6:2-es szetteredmény után már nála volt az előny.

Az utolsó szett is hasonlóan alakult, mint a második és a harmadik: a világranglista első helyezettje kétszer is brékelt, s bár úgy tűnt 4:1-nél, hogy Draper visszajöhet a mérkőzésbe, a szerb semmire hozta az adogatását, bebiztosítva győzelmét.

Novak Djokovics sikerében kulcsszerepet játszott, hogy 25 ászt ütött, az első szerváinak 78 százaléka pontos volt, és ezekből 86 százalékot meg is nyert. Ellenfele ehhez képest hatszor kettős hibát ütött, valamint az első szervái is csak 57 százalékban találtak célt.

Az első helyen kiemelt szerb teniszező ellenfele a második körben a chilei Tomas Barrios és a dél-afrikai Kevin Anderson mérkőzésének a győztese lesz.

A nőknél a fehérorosz Arina Szabalenka az első továbbjutó a wimbledoni teniszbajnokságon. A második helyen kiemelt játékos a román Monica Niculescut győzte le két játszmában az egyes pályán – írja az MTI.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért):

Djokovics (szerb, 1.)–Draper (brit) 4:6, 6:1, 6:2, 6:2
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
(a 64 közé jutásért):
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Niculescu (román) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
5 órája

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
23 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 19:12

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
Tegnap, 18:38

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
Tegnap, 15:08

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
Tegnap, 14:34

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 13:22
Ezek is érdekelhetik