Tenisz: Djokovics még akár öt GS-tornát is nyerhet – McEnroe

K. Zs.K. Zs.
2021.07.12. 10:27
null
Novak Djokovics a vasárnapi wimbledoni győzelme pillanatában (Fotó: AFP)
John McEnroe szerint a vasárnap Wimbledonban diadalmaskodó Novak Djokovics képes még öt Grand Slam-tornát is megnyerni.

 

„Jobban játszik, mint bármikor korábban – mondta Djokovicsról a BBC-nek a hétszeres GS-tornagyőztes John McEnroe. – Azt hiszem, még legalább négy vagy öt Grand Slamet nyer, ez csak az egészségétől függ.”

Hozzátette, Djokovics képességeit tekintve mindenki előtt jár, és képes nagy nyomás alatt is a legjobbját nyújtani.

Mint ismert, a 34 éves szerb teniszező vasárnap négy szettben győzött az olasz Matteo Berrettini ellen a wimbledoni döntőben, és 20. Grand Slam-trófeájával utolérte az örökrangsor élén Roger Federert és Rafael Nadalt.

Djokovics edzője, a szintén wimbledoni győztes Goran Ivanisevic szerint, ha a szerb játékos megnyeri a US Opent, minden idők legnagyobb teniszezőjének lehet őt nevezni.

Djokovics 1969 óta első férfiként nyerte meg az év első három GS-versenyét, az All England Clubban pedig hatodszor ünnepelhetett. Ha győz az amerikai nyílt bajnokságon, akkor egy éven belül mind a négy GS-trófeát magáénak mondhatja. Ez legutóbb 1969-ben Rod Lavernek sikerült.

A legtöbbszörös férfi GS-bajnokok
20: Roger Federer (svájci), Rafael Nadal (spanyol), Novak Djokovics
14: Pete Sampras (amerikai)
12: Roy Emerson (ausztrál)
11: Rod Laver (ausztrál), Björn Borg (svéd)
10: Bill Tilden (amerikai)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
15 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
18 órája

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
19 órája

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
22 órája

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
23 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 13:22

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
Tegnap, 9:09

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
Tegnap, 8:30
Ezek is érdekelhetik