Wimbledon: Federer négy szettben nyert, és nyolcaddöntős

B. A.B. A.
2021.07.03. 19:21
null
Roger Federer ünnepli a továbbjutást (Fotó: AFP)
Roger Federer négy játszmában, 6:4, 6:4, 5:7, 6:4-re legyőzte a brit Cameron Norrie-t a wimbledoni teniszbajnokság 3. fordulójában. A svájci klasszis a következő körben az olasz Lorenzo Sonegóval mérkőzik meg a legjobb nyolc közé jutásért.

 

Andy Murray és Dan Evans búcsújával Cameron Norrie maradt az egyedüli brit a férfiaknál, ám finoman fogalmazva sem volt könnyű dolga: Roger Federerrel nézett farkasszemet, aki az eddigi egyetlen találkozójukat kevesebb mint egy óra alatt letudta 6:1, 6:1-gyel még 2018-ban.

A 39 éves, nyolcszoros wimbledoni bajnoknak az első fordulóban még volt némi szerencséje Adrian Mannarino sérülésével, a második körben azonban már remek tenisszel jutott tovább Richard Gasquet ellenében.

Federer a szombati meccset is jól kezdte, rögtön az első gémben bréklabdához jutott, ám ezt még nem tudta kihasználni. Nem úgy, mint 3:3-nál, amikor ellenállhatatlan játékkal, semmire vette el ellenfele adogatását, ami elegendőnek bizonyult az első játszma megnyeréséhez.

A második szettben kissé visszaesett a svájci, akinek különösen a szervái gyengültek – két bréklabdát is hárítania kellett –, de ezzel együtt is elég volt egy jó fogadójáték tőle, így egylépésnyire került a továbbjutástól.

Norrie a harmadik játszmában tesztelte először igazán Federert, akinek 5:5-nél hiába volt két bréklabdája, ezekkel nem tudott élni, és ez sokba került: a brit semmire vette el a 20-szoros GS-torna-győztes adogatását.

Mint kiderült, ez csak pillanatnyi fellángolás volt, Federer az első brék után még megtette azt a szívességet, hogy visszaengedje az ellenfelét, de 4:4-nél, az újabb bréket követően már nem volt kegyelem, és az első meccslabdáját kihasználva lezárta a bő két és fél órán át tartó mérkőzést.

A 4. helyen kiemelt Alexander Zverev Federerhez hasonlóan négy szettben harcolta ki a továbbjutást, míg Félix Auger-Aliassime-nek szerencséje is volt: Nick Kyrgios két játszma után sérülés miatt feladta az összecsapást.

A második helyen kiemelt Danyil Medvegyev elveszítette az első két szettet, ám nagyot fordítva megnyerte a mérkőzést a horvát Marin Cilic ellen.

A női mérkőzésekről itt olvashat!

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ

Berrettini (olasz, 7.)–Bedene (szlovén) 6:4, 6:4, 6:4
Ivaska (fehérorosz)–Thompson (ausztrál) 6:4, 6:4, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 16.)–Kyrgios (ausztrál) 2:6, 6:1-nél Kyrgios feladta
A. Zverev (német, 4.)–Fritz (amerikai, 31.) 6:7, 6:4, 6:3, 7:6
Federer (svájci, 6.)–Norrie (brit, 29.) 6:4, 6:4, 5:7, 6:4
Sonego (olasz, 23.)–Duckworth (ausztrál) 6:3, 6:4, 6:4
Hurkacz (lengyel, 14.)–Bublik (kazah) 6:3, 6:4, 6:2
Cilic (horvát, 32.)–Medvegyev (orosz, 2.) 6:7 (3–7), 3:6, 6:3, 6:3, 6:2

NYOLCADDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Garín (chilei, 17.)
Fucsovics (magyar)–Rubljov (orosz, 5.)
Hacsanov (orosz, 25.)–Korda (amerikai)
Shapovalov (kanadai, 10.)–Bautista (spanyol, 8.)
Berrettini (olasz, 7.)–Ivaska (fehérorosz)
Auger-Aliassime (kanadai, 16.)–A. Zverev (német, 4.)
Federer (svájci, 6.)–Sonego (olasz, 23.)
Hurkacz (lengyel, 14.)–Medvegyev (orosz, 2.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Krejcíková (cseh, 14.)–Sevastova (lett) 7:6, 3:6, 7:5
Raducanu (brit)–Cirstea (román) 6:3, 7:5
Tomljanovic (horvát)–Ostapenko (lett) 4:6, 6:4, 6:2
Badosa (spanyol, 30.)–Linette (lengyel) 5:7, 6:2, 6:4
Muchová (cseh, 19.)–Pavljucsenkova (orosz, 16.) 7:5, 6:3
Gauff (amerikai, 20.)–Juvan (szlovén) 6:3, 6:3
Kerber (német, 25.)–Szasznovics (fehérorosz) 2:6, 6:0, 6:1
Barty (ausztrál, 1.)–Siniaková (cseh) 6:3, 7:5

NYOLCADDÖNTŐ
Barty (ausztrál, 1.)–Krejcíková (cseh, 14.)
Raducanu (brit)–Tomljanovic (horvát)
Badosa (spanyol, 30.)–Muchová (cseh, 19.)
Gauff (amerikai, 20.)–Kerber (német, 25.)
Ka. Plísková (cseh, 8.)–Szamszonova (orosz)
Keys (amerikai, 23.)–Golubic (svájci)
Swiatek (lengyel, 7.)–Dzsabur (tunéziai, 21.)
Ribakina (kazah, 18.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
3 órája

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
21 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 19:12

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
Tegnap, 18:38

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
Tegnap, 15:08

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
Tegnap, 14:34

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 13:22

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 10:20
Ezek is érdekelhetik