US Open: Medvegyev negyeddöntős, Schwartzman és Halep kiesett

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.09.05. 23:23
null
Medvegyev újabb háromjátszmás sikert aratott (Fotó: AFP)
A tavaly elődöntős Danyiil Medvegyev újabb háromjátszmás győzelmet aratott, s ezzel ismét ott van a negyeddöntőben a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon. A 11. helyen kiemelt argentin Diego Schwartzman ugyanakkor búcsúzott a 16 között – számolt be a Magyar Távirati Iroda.


A második helyen kiemelt orosz játékos a brit Daniel Evansszal játszott vasárnap, s ahogy a korábbi mérkőzésein, ezúttal is imponáló magabiztossággal diadalmaskodott. Riválisa mindössze tíz gémet nyert tudósított az MTI.

Schwartzman ugyan kétszettes hátrányból még felállt a torna egyik meglepetésembere, a világranglistán 117. holland Botic van de Zandschulp ellen, de a döntő szettben már ismét a 25 éves, selejtezőből főtáblára került rivális irányított, s végül 4 óra 22 perc alatt győzött.

A nyolc között Medvegyev–Van de Zandschulp mérkőzést rendeznek – tekintett előre beszámolójában a távirati iroda.

A nőknél a világranglistán ötödik Elina Szvitolina magabiztos teljesítményt nyújtott a volt világelső Simona Halep ellen. Bár a 12. helyen kiemelt, kétszeres Grand Slam-győztes román játékos a második gémben megnyert egy 33 ütésből álló labdamenetet, összességében sokat hibázott, így az ukrán jutott szettelőnyhöz. A Tokióban olimpiai bronzérmes Szvitolina a második játszmában első szerváinak több mint nyolcvan százaléka után pontot csinált, három ászt is ütött, s két sima szettben diadalmaskodott – összegezte a vasárnap kora este történéseit az MTI.

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFI EGYES

Medvegyev (orosz, 2.)–Evans (brit, 24.) 6:3, 6:4, 6:3
Van de Zandschulp (holland)-Schwartzman (argentin, 11.) 6:3, 6:4, 5:7, 5:7, 6:1
Később
Djokovics (szerb, 1.)–Brooksby (amerikai)
Otte (német)–Berrettini (olasz, 6.)
A. Zverev (német, 4.)–Sinner (olasz, 13.)
Opelka (amerikai, 22.)–L. Harris (dél-afrikai)
Tiafoe (amerikai)–Auger-Aliassime (kanadai, 12.)
Gojowczyk (német)–Alcaraz (spanyol)

NŐI EGYES
Szvitolina (ukrán, 5.)–Halep (román, 12.) 6:3, 6:3
Később
Rogers (amerikai)–Raducanu (brit)
Bencic (svájci, 11.)–Swiatek (lengyel, 7.)
Ka. Plísková (cseh, 4.)–Pavljucsenkova (orosz, 14.)
Szakkari (görög, 17.)–Andreescu (kanadai, 6.)
Kerber (német, 16.)–Fernandez (kanadai)
Krejcíková (cseh, 8.)–Muguruza (spanyol, 9.)
Mertens (belga, 15.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
11 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik