Tenisz: sokkolta a szurkolókat, nem vitte haza a US Open-trófeát Raducanu

2021.10.29. 12:55
null
Emma Raducanu nagy meglepetésre nem vitte haza a US Open-trófeát, hanem a brit szövetségnek ajándékozta (Fotó: AFP)
Nem vitte haza, hanem a Brit Teniszszövetségnek ajándékozta a US Open-trófeát Emma Raducanu – árulta el a teniszezőnő a kolozsvári WTA 250-es tornán adott interjújában.

A brit teniszezőnő jelenleg a kolozsvári WTA 250-es tornán versenyez, amelyen a negyeddöntőben a román Ana Bogdan ellen nyert 6:3, 6:4 arányban. A mérkőzés után készült interjúban Raducanu kitért arra, hogy amióta megnyerte, azóta nem látta a US Open-trófeát.

„Odaadtam a trófeát a Brit Teniszszövetségnek, mert úgy érzem, sokat tettek értem, amiért hálával tartozom nekik. Nagy szerepet játszottak a fejlődésemben, szóval ez egy kis ajándék a részemről" – mondta Raducanu az interjúban. Hozzátette, még nem láthatta, hiszen rögtön rögtön a brit Nemzeti Teniszcentrumba küldte a trófeát.

A 18 éves teniszezőnő arról is beszélt, hogy muszáj folyamatosan játékban lennie, ugyanazon a fizikális szinten teljesítenie, és az elkövetkezendő időszakban erre fog a leginkább koncentrálni.


 

Legfrissebb hírek

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
16 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
19 órája

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
Tegnap, 15:51

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58
Ezek is érdekelhetik